Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bulgária nyolc vadászrepülőgép vásárlását tervezi 2014-ben

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. október 31. 15:06

A bolgár védelmi minisztérium 2014-ben az ország légiereje számára nyolc darab új vagy használt vadászrepülőgép beszerzését tervezi. A jövőbeni tervekről az ország védelmi minisztere, Anyu Angelov beszélt a sajtó képviselői előtt a Bulgária északi részén található Ribaricaban tett látogatása során. A katonai vezetés a közeljövőben ül tárgyalóasztalhoz több országgal a repülőgép vásárlás tárgyában. A vadászrepülőgépek beszerzésére Bulgária 400 millió dollárt tervez elkölteni.

Angelov elmondta, hogy nyolc gép beszerzését tervezik, ám ha az ár úgy alakul, nem zárkóznak el kilenc vadászgép beszerzésétől sem. Amennyiben a közeljövőben sikerül megegyezni valamelyik országgal a vadászrepülőgépek megvásárlásáról, Bulgária már 2014 elején megkezdi pilótáinak kiképzését. Ennek megvalósulása esetén a légierő kötelékébe bekerülő repülőgépekkel már 2014 végén – 2015 elején megkezdődhetnek a repülések.

A témában Bulgária már előzetes, érdeklődő megbeszéléseket folytatott Hollandiával, Portugáliával, az Egyesült Államokkal és Németországgal. A bolgár védelmi minisztérium nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a használt repülőgépeket esetleg Belgiumtól, Norvégiától vagy Olaszországtól szerezze be.
Angelov azt is elmondta, hogy sem az EADS-sel sem pedig a Lockheed Martin céggel nem terveznek tárgyalásokat, mivel az általuk gyártott repülőgépek rendkívül drágák a bolgár védelmi költségvetés számára.

Új repülőgépek beszerzésével kapcsolatban a bolgár védelmi minisztérium a svéd Saab JAS-39 Gripen beszerzésének lehetőségét vizsgálja. A védelmi miniszter elmondta, hogy a Gripen finanszírozási és technikai paramétereit összevetik a más országok által megvásárlásra felkínált használt repülőgépek hasonló mutatóival.

Bulgária az utóbbi néhány évben rendszeresen bejelenti vadászrepülőgép vásárlási szándékát, majd sorozatosan elhalasztja a megvalósítást a védelmi kiadások hiánya miatt.

2009-ben a bolgár kormány több mint egymillió dollár értékű tendert írt ki vadászrepülőgépek beszerzésére. A pályázat felkeltette a Boeing (F/A–18), a Lockheed Martin (F–16), valamint a Dassault (Rafale) és a Saab (JAS–39 Gripen) repülőgépgyárak érdeklődését.