Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatpróbán az F-35-ös

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. szeptember 13. 20:38

Az Egyesült Államok Légiereje szeptember 10-én hivatalosan is megkezdte az F-35A Lightning II típus csapatpróbáját a floridai Eglin légibázison.

1595941529

A körülbelül 65 napos program ideje alatt a bázison állomásozó 33. Vadászrepülő Ezred két pilótája a légierő további két tesztpilótájával kiegészülve hajtja majd végre a repüléseket. Az ezred parancsnoka, Andrew Toth szerint gyakorlatilag tavaly július, vagyis az első gép megérkezése óta erre a feladatra készülnek. Február óta összesen 11 tapasztalt pilóta kapott alapkiképzést az F-35A-ra, későbbiekben ők lehetnek az első csoport, aki teljesíti a légierő teljes kiképzési programját a típusra.

Az ezrednél eddig több mint 200 felszállást hajtottak végre az F-35 A és B variánsaival, hogy a pilóták és a műszaki személyzet minél jobban megismerje a típust, azonban ezeket a repüléseket még korlátozások mellett voltak kénytelenek teljesíteni.

A 33. ezred két pilótája, John Wilson és Matthew Johnston őrnagyok azok, akik feladatul kapták, hogy részt vegyenek a csapatpróba karbantartási, tantermi, szimulátoros és repülési feladatain. A próba végeztével az ezred megkaphatja a légierő oktatási és kiképzési parancsnokságától a jóváhagyást, miszerint készen állnak a kiképzési feladatok végrehajtására, ezt követően pedig megkezdődhet a tényleges oktatás, összesen 59 géppel és 3 repülőszázaddal.