Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dédelgetett Boeing?

Szöveg: Trautmann Balázs |  2018. október 23. 9:22

Komoly támadásokat kapott a brit parlament védelmi bizottságának tagjaitól Gavin Williamson védelmi miniszter. A képviselők azt vetették a szemére: a kormány mintha egyértelműen az amerikai Boeing gyár termékeit részesítené előnyben, s versenyeztetés nélkül vásárolja meg a nagy értékű, a Brit Királyi Légierőnek szánt amerikai típusokat.

Mint ismeretes, Nagy-Britannia 2016-ban valóban 3,2 milliárd dollárért kilenc Boeing P-8A Poseidon haditengerészeti felderítő és tengeralattjáró-vadász repülőgépet vásárolt. Miután a hazai Nimrod MRA4-programot 2010-ben leállították, ezért a szigetországnak lépnie kellett és az Egyesült Államokon kívül Indiában, Ausztráliában, Norvégiában és Új-Zélandon is hadrendbe állított vagy állítandó típus mellett döntött.

A képviselők azt nehezményezik, hogy a kiöregedő, egyre nehezebben és költségesebben repülőképes állapotban tartható Sentry AEW.1 (Boeing E-3D) helyett megint az amerikai gyártót választanák, méghozzá a Wedgetailt, amely a P-8A-hoz hasonlóan szintén a 737NG utasszállító gép átalakításával készült el. A légtérellenőrző gépet már alkalmazza Dél-Korea, Törökország és Ausztrália – ez utóbbinál már gyakorolnak a RAF állományából típusátképzésre kijelölt hajózók.

1599194973
A honatyák szerint esélyt kellett volna adni az Airbus és a Saab közös ajánlatának. Eben az Airbus A330-as szélestörzsű utasszállító gépre telepítenék a Saab Erieye radarrendszerét. A miniszter azonban jelezte: a Boeing egy már hadrendben álló, bevált és kockázatmentesen, gyorsan hadra fogható típus. Az európai ajánlat viszont egyrészt csak számítógépeken létezik, fejlesztését el sem kezdték. Másrészt jelezte: a nagy méretű szárnyak takarása miatt két fedélzeti radarrendszer elhelyezésére lenne szükség a géptörzs tetején, melynek kialakítása és integrálása komoly kockázatokat jelent mind pénzben, mind időben. Márpedig a Brit Királyi Légierő 2022-től már számít az első, új radarrepülőgép beérkezésére.

Fotó: Wikimedia Commons