Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éleslövészet az Egyesült Királyságban az új Carl-Gustaf M4-gyel

Szöveg: honvedelem.hu / saabgroup.com |  2016. október 1. 22:58

A védelmi és biztonsági profilú Saab az angliai West Lavingtonban, a brit hadsereg közelharc szimpóziumának részeként rendezett éleslövészeten sikeresen bemutatta az új Carl-Gustaf M4-et.

A közelharc szimpózium célja az volt, hogy megvizsgálják a földi manőver harci erők jövőbeli képességeit lovas és gyalogos egységeken egyaránt. További cél volt, hogy azonosítsák az esetleges képességbeli hiányosságokat, és vizsgálják a jelenlegi és jövőbeli fenyegetéseket. Az évente megrendezendő eseményen katonai és közbeszerzési ügynökségek képviselői, valamint kutatással és fejlesztéssel (R&D) foglalkozó iparágak szakemberei vettek részt a világ minden tájáról.

1596020756

„A közelharc szimpózium egy nagyon fontos eseménnyé nőtte ki magát és nagy öröm számunkra, hogy itt lehetünk. Ritka lehetőség nemzetközi közönség előtt éleslövészetet végrehajtani és ennek különösen nagy hatása van, miután a résztvevők szemtanúi lehetnek a Carl-Gustaf rendszer többcélú képességeinek" – mondta Alex Anderson, a földi harci rendszerek egyesült királyságbeli értékesítési és marketingigazgatója.

A Saab a bemutató során egy taktikai jelenetet alkalmazott, amelyben a Saab személyzete gyalogsági őrjáratot teljesített egy Carl-Gustaf M4-gyel és annak lövedékeivel felszerelve. A Carl-Gustaf számtalan lőszer típussal használható, így a gyalogos katona többféle harci kihívás legyőzésére képes a fegyveres járművek hatástalanításától az akadályoktól való megtisztításon keresztül az ellenség épületben történő lefegyverzéséig.

Az első jelenetben az őrjáratot teljesítő személy „impact" üzemmódba állított HEPD 502 (High Explosive Dual Purpose) alkalmazásával hatástalanított egy ellenséges járművet. Ezzel azonos időben a gyalogost tűz alá vette egy ellenséges egység, amelyik egy közeli épületben tartózkodott. Az őr visszatüzelt és „delay" módba állított HEDP 502 eszközével hatástalanította az ellenség pozícióját. További két ellenséges pozíciót – amelyek a kézi lőfegyverek hatáskörén kívül voltak – szintén kevesebb, mint 60 másodperc alatt semlegesítettek az árkaik felett, négy fordulóban „airburst" módba állított HE441D alkalmazásával.

A fegyveres ezt követően másik tüzelőállást választott, ezúttal támogató fegyveres társa nélkül, és további két körben tüzelt, hogy bemutassa a Carl-Gustaf működési képességeit egyedülálló katonával is. Végül két füst töltetet is kilőttek, hogy támogassák a csapat visszavonulását a pozícióból.

1596020756

„A Carl-Gustaf egy egyedülálló támogató fegyver, aminek segítségével egy támadás alá került egység nemcsak megállítani tudja az ellenséget, hanem mindössze pár támadással sikeresen be is tudja fejezni velük szemben a harcot" – mondta Anders Haster, a Dynamics üzleti területhez tartozó földi harci üzleti egység vállalati menedzsment igazgatója.

„Miután az új M4 igazoltan szállítható és újratölthető is menet közben, a reakcióideje különösen rövid, gyakorlatilag folyamatosan lehet tüzelni vele" – tette hozzá Haster.

A Carl-Gustaf egy a világon vezető fegyver rendszer, hordozható fegyver kategóriában. Folyamatos modernizáláson esett át és tökéletesen alkalmas a felhasználók változó igényeinek kielégítésére. A Carl-Gustaf legújabb, M4 típusának súlya 10 kilós elődjével szemben mindössze 7 kiló. A Carl-Gustaf egy harci győztes rendszer azoknak a katonáknak, akik kihívást jelentő környezetben szolgálnak.