Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea módosított Kalasnyikovokat alkalmaz

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. március 18. 18:10

Észak-Korea modernizálta az országban gyártott Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat. Az interneten felbukkant fotó tanúsága szerint Kim Dzsong Un, észak-koreai vezetőt védték módosított gépkarabéllyal felfegyverzett katonák, amikor a „néppel” találkozott.

1595951115

A fegyver legszembetűnőbb ismertetője a nagyméretű, hosszú henger alakú tár, amelyben egy spirális – csavarbetétes (csigabetétes) ‑ adagolót helyeztek el. A TFB (TheFirearmBlog) véleménye szerint – ahol a fotót először publikálták – az új, henger alakú tár 75-100 lőszert képes befogadni. Ennek alapján a katonák a kínai Norinco cég által, az orosz AK-74 alapjain kifejlesztett Type-88, Type-89 vagy Type-98-1 típusú gépkarabélyokkal voltak felfegyverezve. A fegyvereket licencszerződés keretében gyártja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság.

A fegyverrel kapcsolatban nem közöltek további információkat. Többek között nem ismert az sem, hogy a spirál tárral csak az észak-koreai vezető védelmét ellátó katonákat látták el, vagy az általánosan elterjedt a hadseregben. A Type-88 és Type-98 mellett Észak-Korea AK és AKM típusú gépkarabélyok gyártásával is foglalkozik.

A csavarbetétes tárak kapacitása sokkal nagyobb az átlagosokhoz viszonyítva.