Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korszerűsíti tengeralattjáróit az orosz haditengerészet

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. március 18. 17:06

A Zvjozdocska hajógyár bejelentette, hogy az orosz haditengerészet 2017-ig két Szierra osztályú (Projekt 945) atommeghajtású támadó tengeralattjárót fog helyreállítani és korszerűsíteni.

A típus 550 méter mélységig képes merülni, amely alacsony jelkibocsátást eredményez, növelve túlélőképességét. Összesen négy Szierra osztályú tengeralattjáró – Karp, Kosztroma, Pskov, Nyiznij Novgorod – épült Oroszországban az 1990-es évek elején, melyek jelenleg az Északi Flotta kötelékében szolgálnak. A K-239 Karp volt az első Projekt 945-ös tengeralattjáró, amelyik 1984-ben lépett szolgálatba a szovjet haditengerészetnél. A K-276 Kosztroma 1986-ban épült, de 1992-ben javítani kellett, miután Szeveromorszk közelében ütközött az amerikai Baton Rouge (SSN-689) tengeralattjáróval.

2012 decemberében a hajógyár az orosz Védelmi Minisztériummal aláírt egy modernizációs egyezményt a Karp és a Kosztroma tengeralattjárókra. A hajógyár képviselője elmondta, hogy a Karp 1994 óta a hajógyárban vesztegel, mert bár a hajótest jó állapotban van, felszerelésének jelentős része hiányzik. A javítás részeként a tengeralattjáró hang lokátorát és navigációs rendszereit fogják kicserélni és újratöltik a reaktorait.