Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felújítja MiG-29-eseit Szlovákia

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. szeptember 17. 16:28

Felújítja MiG-29AS és UBS típusú vadászrepülőgépeit a Szlovák Légierő. Két szerződés aláírására került sor szlovák és orosz részről, amelyek értelmében az orosz RSZK MiG cég szakemberei végzik el a szükséges javítási munkálatokat a szlovák repülőgépeken.

A MiG által szeptember 2-án bejelentett szerződések magukba foglalják a repülőgépek radarrendszerének, valamint sárkányszerkezetének javítási és helyreállítási munkálatait. A szlovák MiG-29-esek üzemeltetése elég ellentmondásos, hiszen Martin Glvác, Szlovákia jelenlegi védelmi minisztere, egy szeptember 4-én tett nyilatkozatában elmondta, hogy az előző kormányzat nem szerzett érvényt az oroszokkal korábban kötött alkatrész ellátási szerződéseknek. Ennek következtében a szlovák MiG-29 flotta nagy része (hasonlóan a magyarhoz) kannibalizáció áldozata lett, annak érdekében, hogy a QRA szolgálat, valamint a minimális kiképzési feladatok ellátásához legyen elég üzemképes repülőgép.

1595960127

A miniszter azt is elmondta, hogy olyan problémákkal kellett szembesülnie a légierőnek, hogy nem volt elég tartalék hajtómű, futómű és egyéb olyan alkatrészek, amelyek elengedhetetlenek egy repülőgép állomány hadrafoghatóságának fenntartásához. A minisztérium közleménye szerint, az hogy az előző vezetés nem szerzett érvényt a korábban kötött szerződéseknek a kannibalizáció mellett azt is magával hozta, hogy jelentősen csökkent a pilóták repült óraszáma, nőtt a meghibásodások száma és ezen tényezők által veszélybe került az ország biztonsága is.

Orosz részről Szergej Korotkov, a MiG tervezőiroda igazgatója elmondta, hogy a most aláírt új szerződések elősegítik a Szlovák Légierő MiG-29-eseinek hadrafoghatóságát, továbbá hozzátette, hogy reméli hosszú távon együttműködhetnek Szlovákiával. Szlovákia 2004-ben kötött már szerződést Oroszországgal, akkor 12 darab MiG-29 korszerűsítéséről és üzemidő hosszabbításáról volt szó, amelynek célja az volt, hogy a típus élettartamát kitolják 2030-35-ig. 2008-ban került leszállításra a teljes 12 példányos modernizált flotta a Szlovák Légierő számára.

A MiG cég által modernizált repülőgépekbe a követelmények figyelembe vételével Rockwell Collins navigációs és kommunikációs rendszer, BAE Systems „saját-idegen" felismerő rendszer került beépítésre, továbbá egy új, többfunkciós folyadékkristályos kijelző. A modernizált repülőgépek új típusjelzést kaptak, így az együléses MiG-29AS, a kétkormányos változat pedig MiG-29UBS lett. Különböző hírforrások szerint azonban a 12 darab repülőgép közül 2011 májusára mindössze 4 példány volt teljes mértékben üzemképes. A Szlovák Védelmi Minisztérium kijelentette, hogy nyomozást folytatnak jelentős anyagi kár okozásáért az államigazgatás berkein belül.

Forrás: jetfly.hu