Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadrendbe állt az új Arrow-3

Szöveg: Trautmann Balázs |  2017. január 22. 21:13

Január 19-én hivatalosan is hadrendbe állt az új izraeli Arrow-3 lég-, és rakétavédelmi ellenrakéta.

1596026503

Az izraeli stratégiai lég-, és rakétavédelmi rendszer „külső héját" jelentő Arrow Weapon System eddig az előző generációs Arrow-2-eseket használhatta csak. Az Israel Aerospace Industries által, amerikai együttműködéssel és pénzügyi források bevonásával kifejlesztett és gyártott új rakéta már exoatmoszférikus (azaz a Föld légkörének külső szélén történő) elfogásokra is alkalmas, alaposan bővítve az Arrow rendszer képességeit. A fejlesztésben és a gyártásban nagy szerepet kapott a Boeing, mit az IAI alvállalkozója. Az elfogórakéták mellett továbbfejlesztették a tűzvezető és a radarrendszereket is.

Egyes források szerint az Arrow-3 rakéta alkalmas alacsony pályán mozgó műholdak megsemmisítésére is, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Izrael számára mindenképp a ballisztikus rakéták elleni védelem az elsődleges szempont, hiszen a térségben számos olyan állam és terrorszervezet található, melyek egyrészt ellenségesek, másrészt komoly és egyre modernebb, nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket halmoztak fel egy esetleges fegyveres konfliktus esetére.

Címkékhaditechnika