Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadrendben a Nordrhein-Westfalen

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. június 17. 19:04

Június 10-én a német haditengerészet hadrendbe állította az F-125-ös, vagy más néven Baden-Wüttenberg-osztályú fregattok második egységét, az F223 Nordrhein-Westfalen-t.

1596080716

A tervek szerint a kifejezetten nagy időtartamú, nagy távolságú bevetésekre tervezett F125-osztályból összesen négy hajót kap a haditengerészet. Az osztály névadó egysége, az F222 Baden-Wüttenberg 2019 júniusa óta teljesít szolgálatot, míg a másik két hajót is már vízre bocsátották, építésük és felszerelésük most is zajlik.

A 7200 tonnás vízkiszorítású, a hajócsavarokat mozgató elektromotorokat energiával kombinált módon, dieselmotor és gázturbinás táplálással ellátó fregattok fő fegyverzete egy 127 milliméteres Otobreda hajóágyú az orrban, melyet két 27 milliméteres távirányítású MGL 27 gépágyú és öt szintén távirányítású Hitrole-NT toronyba épített 12,7 milliméteres nehézgéppuska egészít ki. A közeli lég- és rakétavédelemre két RAM Block II-es rakétaindítóval, míg a vízfelszíni célok ellen összesen nyolc RGM-84 Harpoon irányított rakétával rendelkeznek a hajók. A fregattok két NH90 NFH közepes haditengerészeti helikoptert üzemeltetnek a taton kialakított leszállóhely és a felépítmény végébe épített hangárok segítségével.  

Kép forrása: seaforces.org