Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harci repülőgépeket vásárol Románia

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 30. 20:50

A nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó román legfelső védelmi tanács szeptember 27-én, csütörtökön jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében Románia harci repülőgépeket fog vásárolni.

A román légi haderő által használt MIG–21-es harci gépek elavultak, s az ország már két éve tervezi amerikai F-16-os gépek megvásárlását. 2010-ben a gazdasági megszorító intézkedésekre hivatkozva halasztotta el a vásárlást.

Az elnöki hivatal közleményéből nem derülnek ki részletek arról, hogy kitől vásárolja meg Románia a repülőgépeket.

Corneliu Dobritoiu védelmi miniszter vasárnap egy televíziós műsorban kijelentette, hogy Románia 12 használt harci repülőgépet vásárolna Portugáliától 600 millió dollárért, amit részletekben törlesztene. Az F–16-osokat 2016-tól kezdődően venné át, amikorra befejeződne a pilóták kiképzése.

A román védelmi miniszter kifejtette: azért lenne előnyös a használt, negyedik generációs amerikai gépek beszerzése, mert így könnyebb lenne az áttérés az ötödik generációs F–35-ösökre.