Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetvenötezer repült óránál az ausztrál Hawk 127-esek

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. augusztus 7. 19:30

Július végén mérföldkövet jelentő eseményt könyvelhettek el az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) Hawk 127 típusú kiképzőgépének üzemeltetői, a pilóták, a műszakiak, illetve a típushoz köthető mérnökök és partnerek, ugyanis a RAAF flottája elérte a 75 ezer repült órát.

Az első Hawk 127-est 2001-ben állították hadrendbe, a flottát a légierő Williamtown légibázisán települő 76. század és a Pearce légibázis 79. százada üzemelteti.

A BAE Systems által gyártott Hawk 127-eseken képezik a jövő F/A–18 Hornet, F/A–18F Super Hornet, illetve majd az érkező, ötödik generációs F–35 Lightning II harci repülőgépek pilótáit.

A közelmúltban számoltunk be arról, hogy az Ausztrál Királyi Légierő szerződést kötött a Boeing Defence Australia-val a RAAF gépeinek teljes körű újrafestéséről, mely munkálatokat 2013-tól kizárólag a Williamtown légibázison végeznek. Az F–18-asok, az Orionok és a Herculesek mellett a Hawk 127-esek is új festést kapnak, beleértve a felségjeleket és a századjelvényeket is. Az előzetes tervek szerint, a munkálatok 2015-ben fejeződnek majd be.

A Flightglobal MiliCAS adatbázisa szerint a RAAF 33 Hawk 127-es kiképzőgépet üzemeltet.

1595939744