Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek a brit F-35-ösökről

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. április 7. 13:36

Akik kicsit is járatosak a katonai repülés világában, egyetérthetnek abban, hogy az ötödik generációs F-35 a hírportálok egyik leginkább foglalkoztatott „tagja”.

Írásunkban az F-35-ös program legújabb eredményeit mutatjuk be, előtérbe helyezve a britek F-35-ösét.

1595952048

A brit védelmi miniszter, Phillip Hammond március végén jelentette be, hogy a brit F-35-ösök leendő állomáshelye a norfolki RAF Marham légibázis lesz, amely a Brit Királyi Légierő és a Brit Királyi Haditengerészet F-35-öseinek egyaránt otthont ad majd. A bejelentés eredményeképpen a jelenleg három századnyi Tornado GR4-est üzemeltető norfolki bázis minimum 2040-ig működni fog, az érkező ötödik generációs harci repülőgépek kiszolgálása és üzemben tartása kapcsán pedig körülbelül 5ötezer új munkahely jöhet majd létre a régióban. A védelmi miniszter elmondta: „Ez egy kiváló hír a norfolki bázis, az itteni közösség, illetve a Királyi Légierő és Haditengerészet számára egyaránt."

Szintén a brit F-35-ösökhöz kapcsolódó friss hír, hogy április 1-jén, a Fort Worth-i bázis betonjáról levegőbe emelkedett a britek részére készülő, harmadik F-35-ös is. Az első repülését végrehajtó F-35B (ZM137) helyi idő szerint 10 óra 16 perckor szállt fel, a gépet a Lockheed Martin tesztpilótája, Alan Norman vezette. A harmadik gépre még tesztek sora vár, mielőtt átadják a brit védelmi minisztériumnak. A ZM137-es jelű gép még idén csatlakozni fog a jelenleg az Eglin légibázison lévő másik két brit géphez (ZM135, ZM136), amelyeken a pilóták és a műszakiak kiképzését végzik.

Cikkünk végén az Amerikai Tengerészgyalogság részére fejlesztett F-35B-ről mutatunk két videót. Elsőben a Yuma légibázisra már korábban megérkezett F-35B mutat be egy függőleges leszállást, melyet elsőként hajtott végre az arizonai bázison március 21-én.

<br type="_moz" /></div>

A második videón szintén egy F-35B (BF-3) látható, amely a fegyvertesztek részeként március 26-án már AIM-120 AMRAAM rakétát is indított. Ennek eredményeképpen az F-35-ösök közül a B variáns jár a legelőkelőbb helyen a különböző fegyverek tesztelését tekintve. Az F-35B tesztelése az Edwards légibázison és a haditengerészet Patuxent River bázisán zajlik.

Címkékhaditechnika