Irány a szárazföld!

Talán kevésbé köztudott, de a koreai háború egyik fontos mozzanata is egy partraszállás volt: 1950. szeptember 15–19. között 2601 szállító és támogató hajóegység segítségével 75 ezer katona szállt partra mélyen a frontvonal mögött, észak-koreai ellenőrzés alatt álló területen. A Chromite hadművelet döntő változást hozott a háború ezen szakaszában, elvágva fontos észak-koreai utánpótlási vonalakat, felszabadítva Szöult és elfoglalva az ország legfontosabb repülőterét Kimpo mellett.

Mit, mivel, hogyan?

A hídfő elfoglalásához valamivel a helyszínre kell vinni a támadó erőket. Ehhez a haditengerészeteknél külön hajóosztályok állnak hadrendben, amelyek közül jelenleg az amerikai tengerészgyalogság expedíciós kötelékei által használt, 1989-ben rendszeresített Wasp-hajóosztályt tartják a leghatékonyabbnak. Az osztály nyolc hajója az amerikai terminológia szerint partraszállást támogató helikopterhordozóként áll készenlétben. A 41 ezer tonna vízkiszorítású úszó egységen jellemzően a tengerészgyalogság repülőezrede szolgál: a légvédelmi és földi egységek támogatását az akár helyből fel- és leszállni is képes AV–8B+ Harrier II repülőgépek és az AH–1W/Z SuperCobra/Viper harci helikopterek látják el, de gyakran ilyen feladatot hajtanak végre az UH–1Y Venom vagy a régebbi UH–1N Huey könnyű szállító helikopterek is. A légi szállítási műveletek az MV–22 Osprey billenőrotoros repülőgépekre és a CH–53E Super Stallion szállítóhelikopterekre hárulnak. Elsődleges feladatuk a tengerészgyalogosok és a nehézfegyverzet (aknavetők, tarackok) kijuttatása a hídfő területére, ugyanakkor ezek a gépek egyben a legfontosabb utánpótlás-szállítók is, hiszen sokkal gyorsabban és rugalmasabban képesek lőszert, élelmiszert, hadianyagokat, felszereléseket, eszközöket a partra juttatni, mind a hajók vagy a légpárnás járművek.

Légpárna a gyorsaságért

Ha viszont a nehéztechnikáról, mondjuk az M1A1 Abrams nehéz harckocsiról, az M88A2 műszaki mentőjárműről vagy páncélozott tehergépkocsikról és rakományukról van szó, akkor jönnek a partra szállító bárkák, például az LCU 2000-es osztály tagjai. A járművek a hajó orrán elhelyezett rámpán érhetnek partot, legyenek azok lánctalpasok vagy gumikerekes eszközök. A hajó alkalmas szabvány méretű konténerek vagy túlméretes szállítmányok partra juttatására is, persze a szükséges rakodógépek segítségével. Az LCU 2000-esek méretükből és kialakításukból adódóan alkalmasak önálló hajózásra is, akár a nyílt tengeren 10 ezer mérföldet megtéve. Ugyanakkor az LCU 2000-es a Wasp-osztályba tartozó hajók tatjában elhelyezett 81×15,2 méteres dokkban is pihenhet a feladatra várva, illetve itt tudja a rakományokat felvenni és leadni.

1986-ban állt hadrendbe az amerikaiak légpárnás nehéz szállítójárműve, az LCAC, amely egyszerre maximálisan 68 tonnányi terhet képes a partra juttatni. Előnye a gyorsaság (40 csomónál, azaz 75 kilométer/óránál is nagyobb sebességet érhet el), illetve az, hogy megfelelő terepszakasz esetén a szárazföldön is képes haladni, nem csupán a tengeren.

Hasonló okokból más országok haditengerészetei is használnak légpárnás szállítójárműveket, e tekintetben az egykori Szovjetuniót, illetve a mai Oroszországot érdemes kiemelnünk. Már csak azért is, mert az LCAC-k szovjet megfelelőit, a Lebegy-osztály egységeit már 1972-től gyártották. Néhány hadrendben maradt példányt még ma is használhat az orosz haditengerészet, 2004-ben még három ilyen járművet láttak hadgyakorlatokon. A 37 tonnás teherbírással egy közepes harckocsi vagy két páncélozott szállító harcjármű hordozására alkalmas, becslések szerint legfeljebb 55 csomós (100 kilométer/órás) sebességgel. Utódja a meghosszabbított testű, 45 tonna teherbírású, erősebb fegyverzetű, Murena-osztály lett, amelyet azonban 1995-ben kivontak a hadrendből.

A legnagyobb és egyben az egyetlen, NATO-hadrendben is álló szovjet/orosz légpárnások a Zubr-osztály hajóegységei. Az öt Kuznyecov NK–12MV gázturbinával meghajtott légcsavar 55 csomós (100 kilométer/órás) csúcssebességet biztosít a teljes terhelés esetén 555 tonnás hajónak. A méretei imponálóak: 400 négyzetméteres rakodóterületére 150 tonnányi jármű vagy hadianyag helyezhető el. Oroszország, Ukrajna és Kína mellett a NATO-tag Görögország tartja hadrendben a légpárnásokat: négy hajóegység szolgál a dél-európai ország haditengerészeténél.

Az LCAC-k kínai megfelelője a Type 726; 150 tonna a vízkiszorítása, 60 tonna a terhelhetősége, így akár a Type 99-es közepes harckocsi szállítására is alkalmas.

Harci taxi

De mi van akkor, ha a partraszállító járműnek lövészpáncélosként is helyt kell állnia? Akkor jönnek a speciális kialakítású páncélozott eszközök, mint például amilyenek az AAVP–7A1 lánctalpas, úszóképes páncélozott csapatszállító járművek. A pótpáncélzat nélkül 29 tonnás járműben 21 tengerészgyalogos számára van hely, védelméről pedig a toronyba szerelt 40 milliméter űrméretű Mk19 automata gránátvető és a 12,7 milliméteres M2HB nehéz géppuska gondoskodik. A parancsnoki és műszaki mentő változatban is gyártott eszköz akár a parttól 20 mérföldre (36 kilométerre) is vízre szállhat. A gyenge páncélzat miatt azonban bevetéseik során komoly veszteségek érték az 1972-ben hadrendbe állt járműveket, amelyek alacsony (8 csomós, azaz 14 kilométer/órás) úszási sebességük miatt könnyű célpontnak számítanak, így a tengerészgyalogság jelenleg is dolgozik a váltótípus fejlesztésén.

Oroszország a BTR–80-as családot és annak továbbfejlesztett BTR–82AM változatát használja, ha tengerészgyalogosait kell partra juttatni. A BTR-ek jellemzően a parthoz közel hajtanak a vízbe, például a Ropucsa-osztályú nagy partraszállító hajók fedélzetéről. Ezeket a hajókat arra tervezték, hogy akár egészen a partig tudjanak hajózni, majd az orr-részt megnyitva a fedélzeten lévő járművek a part menti sekély vízbe vagy egyenesen a parti fövenyre gurulhassanak.

Széles körben terjedtek el az amerikai Newport-osztályú nehéz partraszállító hajók, amelyek a második világháborúban használt LST-osztály utódai. A harckocsik és más járművek immár nem a hajó szétnyitható orrán keresztül tudnak a partra jutni, hanem az orr felett kialakított, 34 méter hosszú rámpán, amely akár 75 tonna terhelést is elbír. A hajó tatján kialakított dokkból az AAVP–7-eseken kívül partraszállító bárkák vagy légpárnás hajók is üzemelhetnek. Az amerikai haditengerészet ugyan 2002-ben kivonta a hadrendből a Newport-osztály tagjait, de Ausztrália, Brazília, Chile, India, Malajzia, Marokkó, Mexikó, Spanyolország és Tajvan a mai napig használja azokat.

Váltótípusként az Egyesült Államokban a San Antonio-osztály kilenc tagja már hadrendbe állt, két hajóegység építése pedig most is zajlik. A 25 300 tonna vízkiszorítású, MV–22 Osprey billenőrotoros repülőgépek fogadására és üzemeltetésére is alkalmas nehéz partraszállító hajók LCAC légpárnásokkal vagy hagyományos LCU 2000-es bárkákkal szállíthatják partra a harckocsikat, a páncélozott és logisztikai járműveket, a tüzérségi és a légvédelmi rendszereket. A fedélzeten 14 AAVP–7A1 lánctalpas, úszóképes páncélozott csapatszállító jármű is helyet kapott; ezek 700 főnyi tengerészgyalogos egységet juttathatnak el a kijelölt területre.

Fotó: internet

Forrás: Magyar Honvéd 2014. november