Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli F-16-osban ült a horvát védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2018. július 7. 10:55

2018 tavaszán született meg a döntés Horvátországban, mely szerint használt izraeli F-16-osokra cserélik problémás MiG-21-es flottájukat. A korábbi látogatás folytatásaként most Horvátország védelmi minisztere látogatott el Izraelbe.

https://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/izraeli-f-16-osban-ult-a-horvat-vedelmi-miniszter
1599190106
A horvát védelmi miniszter, Damir Krstičević, július 2-án hétfőn érkezett hivatalos látogatásra Izraelbe, melynek keretein belül ellátogatott a Ramat David légibázisra is, szemügyre véve egy kicsit közelebbről az izraeli F-16-os vadászbombázót. A miniszter elmondta, hogy terveik szerint már 2020-ban megérkezhetnek az első példányok Horvátországba, jelenleg a szerződés előkészítése zajlik, továbbá azon pilóták és műszakiak kiválasztása, akik elsőként kezdhetik meg 2019-ben az átképzést Izraelben.

A MiG-21 után jelentős előrelépés lesz az F-16-os, így hozzátette azt is, hogy mindenben együttműködnek majd az izraeliekkel az átállás minél dinamikusabbá tétele miatt. A minisztert elkísérte útján Zeljko Ninić ezredes, a zágrábi 91. légibázis parancsnoka is, aki 2018 áprilisában elsőként látogatott el a Ramat David légibázisra, ahol lehetősége volt kipróbálni egy F-16D-t.

Július 2-i útja során a horvát miniszter találkozott az izraeli védelmi miniszterrel és Izrael elnökével is Tel Aviv-ban. Az F-16-osok megvásárlásával elindul a két ország hosszútávú politikai és gazdasági együttműködése, melynek keretein belül jelentős fejlesztések várhatóak Horvátország védelmi iparában és az egész horvát gazdaságban. A védelmi együttműködésük kiterjed majd a kibervédelemre, a kiképzésre és az oktatásra is, kooperációjuk pedig a a két ország haditengerészetét, gyalogságát, speciális erőit is érinteni fogja. Izrael elnöke várhatóan hamarosan Horvátországba látogat.