Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

J-15-ösöket kap Kína második repülőgép-hordozója

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2016. március 21. 21:59

Kína második repülőgép-hordozója nagyobb lesz mint az első, ám úgynaúgy J-15-ösök szolgálnak majd rajta. Erről tájékoztatta a sajtót a kínai haditengerészet ellentengernagya.

http://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-uszik/j-15-osoket-kap-kina-masodik-repulogep-hordozoja
1596010583

Az új hajó méretei meghaladják a Liaoningét, Kína első repülőgép-hordozójáét, és fegyverzete szintén J-15-ösökből áll majd. Ez a típus Kína első generációs, repülőgépfedélzeti többfeladatú harci repülőgépe.

A Liaoning vízkiszorítása több, mint 50 ezer tonna, az új hordozó ennél nagyobb lesz – pontos számokat azonban nem közöltek. A megnövelt méretektől a tervezők jóval nagyobb hatékonyságot várnak, köszönhetően a nagyobb fegyverzeti kapacitásnak, üzemanyagkészletnek és harci potenciálnak.

Az új repülőgép-hordozón – a Liaoninghoz hasonlóan – a J-15-ösök mellett, korai előrejelző, tengeralattjáró-felderítő, kutató-mentő repülőgépek és helikopterek is szolgálnak majd.

Az első teljesen kínai fejlesztésű és építésű repülőgép-hordozó gyártásáról tavaly év végén döntött a kínai kormány.

1596010584
Címkékhaditechnika