Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jordánia veszi meg a holland Gepárdokat

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. február 16. 15:26

A holland védelmi minisztérium a napokban eladta Jordániának a korábban hadrendből kivont 60 darab Gepárd típusú légvédelmi páncélost – írja a Jane’s. A Hollandiában Cheetah névre keresztelt páncélosokat 21 millió euróért adták el; ebbe az összegbe már javításuk, újból üzembe helyezése, valamint tartalék alkatrésszel való ellátásuk is beletartozik.

A hollandok vállalták a jordán személyzet és a szerelők kiképzését is. Tervek szerint a Gepárdokat 2014-2016 között veheti át a közel-keleti arab ország. A légvédelmi páncélosokhoz a hollandok még leszállítanak 350 ezer, az Oerlikon gépágyúhoz tartozó lőszert, 11 Thales Flycatcher típusú radart, valamint 22 Bofors L-70-es légvédelmi gépágyút is.

Hollandia Gepárdjait még az 1970-1980-as években szerezte be, összesen 95 darabot állítottak hadrendbe, kivonásukra 2006-ban került sor.

A hírhez kapcsolódik, hogy Jordánia, Chilével egyetemben, számos már kivont holland haditechnikát vásárolt meg. 2010 óta a jordánok 441 darab YPR-765 páncélozott gyalogsági járművet, 121 darab M109A2-es verziójú önjáró tarackot, valamint néhány száz páncélozott járművet vásárolt. Ezeken felül, a Jordán Királyi Légierő napjainkban 6 olyan F-16-ost is üzemeltet, melyek korábban a Holland Királyi Légierőt erősítették.

Címkékhaditechnika