Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús bűntények miatt súlyos börtönbüntetésre ítéltek Boszniában négy szerbet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 16. 14:23

Mintegy kétszáz horvát és bosnyák polgári lakos megölése miatt összesen 79 év börtönbüntetésre ítélt február 15-én, pénteken egy szarajevói bíróság négy szerbet, akik a boszniai háború idején a prijedori rendőrségnek voltak a tagjai.

Egyiküket, Zoran Babicot 22 év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság jogerős ítéletében; másik két társa 21 évet, illetve a harmadik 15 évet kapott.

A négy elítélt az 1992-95-ös boszniai háború egyik legborzalmasabb bűncselekményének volt az elkövetője. 1992 augusztusában az északnyugat-boszniai Prijedor környékén, a szerb erők által működtetett gyűjtőtáborok mintegy 1200 horvát és bosnyák foglyát buszokba és teherautókba tuszkolták azzal a magyarázattal, hogy fogolycserére szállítják őket.

A Travnik felé tartó gépkocsioszlopot Vlasic-hegységben megállították, és mintegy 200 foglyot leszállították a járművekről, majd egy szakadék előtt kivégezték őket.

A bírósági eljárás során fény derült arra, hogy a gyilkosok – miután lelőtték áldozataikat – a szakadékban lökték őket, majd kézigránátokat dobtak a mélybe, hogy ne legyen túlélője a vérengzésnek. Ennek ellenére 12-en mégis túlélték a mészárlást, és egyesek közülük tanúkként jelentek meg a perben.

Korábban egy boszniai bíróság ugyanezért a bűncselekményért a prijedori rendőrség három egykori tagját ítélte egyenként 23 év börtönbüntetésre.