Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőre a levegőbe emelkedhet Japán hazai fejlesztésű, 5. generációs harci repülőgépe

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. augusztus 29. 21:54

A Japán Védelmi Minisztérium képeket tett közzé az ország saját fejlesztésű, 5. generációs kísérleti repülőgépének első példányáról. A két hajtóműves repülőgép 14 méter hosszú, fesztávolsága 9 méter.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/jovore-a-levegobe-emelkedhet-japan-hazai-fejlesztesu-5dik-generacios-repulogepe/
A tervek szerint a repülőgép berepülését a jövő évben kezdhetik meg, a cél az, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy képesek önerőből, nyugati partnerek nélkül is megépíteni a repülőgépet.

A gép fejlesztéséért a minisztérium Műszaki Kutató és Fejlesztési Intézete a Mitsubishi céggel közösen felel. A jelenleg Experimental Advanced Technological Demostrator (ATD-X) néven futó projektben és az ország legfejlettebb rendelkezésre álló technológiáit hasznosították a fejlesztés során. Ide tartozik például az első hazai fejlesztésű utánégetős sugárhajtómű, amely képes a tolóerő-vektorálásra is, illetve a karbonból készült radarabszorbens anyagok.

A prototípus idén májusban készült el, az első repülést pedig januárra tervezik. A kormány 2018-ban dönt a program további sorsáról az eredmények függvényében, és ha minden megfelelően halad, akkor 2027-ben megtörténhet a hadrendbe állítás. A szintén hazai gyártású F-2 vadászrepülőgép gyártását 2011-ben fejezték be, kivonását pedig 2028-ra időzítik, valószínűleg az új típus rendszerbe állításával összhangban.

Címkékhaditechnika