Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ békefenntartókat rabolt el az al-Kaida szíriai szárnya

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 29. 22:56

Negyvenhárom ENSZ-békefenntartót rabolt el a Golán-fennsík szíriai részén egy fegyveres csoport – közölte a világszervezet augusztus 28-án, csütörtökön. Sajtójelentések szerint az al-Kaidához köthető iszlamista felkelők voltak a tettesek.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hivatala szerint a békefenntartók a szíriai hadsereg és „más fegyveres elemek" közti „heves harcok közepette" kerültek fogságba csütörtök reggel. További 81 kéksisakos őrhelyén rekedt a harcok miatt.

Az ENSZ Golán-fennsíkon állomásozó, a Szíria és Izrael közti határterületet ellenőrző katonai missziójának (UNDOF) tagjait – köztük számos fülöp-szigeteki békefenntartót – az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott an-Nuszra Front fegyveresei ejtették fogságba – írta az ENSZ bejelentését megelőzően a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a Ynet.

Az iszlamisták – a mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg alakulatainak támogatásával – szerdán kerítették hatalmukba az el-Kuneitra városánál lévő határátkelőhelyet, amely a két országot elválasztó, az ENSZ által felügyelt semleges övezet határán fekszik, és az egyetlen határátkelő Szíria és Izrael között.

Csütörtökön heves harcok folytak a határátkelőért a felkelők és a szíriai kormányerők között, utóbbiak légicsapásokat mértek az iszlamisták állásaira.

A lázadók szóvivője kijelentette, hogy az ellenzék Bassár el-Aszad elnök hatalmának megtörésére törekszik, és nem jelent veszélyt Izrael számára.

Ugyanakkor a Golán-fennsíkon a közelmúltban több támadás is történt, amelyekért az an-Nuszra Frontot tették felelőssé.

Tavaly már történt egy hasonló incides, akkor a lázadók és a kormányerők közé került fülöp-szigeteki ENSZ katonáknak két csoportját fogták el, majd engedték szabadon a szíriai lázadók.