Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Környezetbarát módon védik a korróziótól a Black Hawkokat

Szöveg: htka.hu |  2013. január 9. 16:07

Az ESTCP (Environmental Technology Security Certification Program) az elért eredmények alapján nemrég kitüntette az Amerikai Egyesült Államok Hadserege által finanszírozott, annak Kutatólaboratóriuma (US Army Research Laboratory – ARL) és a Sikorsky által folytatott egyik programját, melynek célja egy olyan bevonat kifejlesztése volt, amit az S-70/UH-60 Black Hawk forgószárnyasok felületére visznek fel, így védve meg azokat a korróziótól.

A hideg permetezéssel a helikopterek külső felületére juttatható anyag eddig a leginkább környezetbarát módja a különböző háborús övezetekben extrém igénybevételnek kitett UH-60-asok állapotának megőrzésére, sárkányuk megóvására. Az új technológia alkalmazásával kitolható a helikopterek élettartama, ráadásul kevesebb javítási munkát kell rajtuk végezni, így a dolognak komoly anyagi vonzata is van – konkrétan rengeteget lehet vele spórolni.

1595947275

Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján azok a Black Hawk helikopterek, amik hosszabb ideig vettek részt harci cselekményekben a világ minden pontján, hamarabb kényszerültek javításra, vagy akár selejtezésre is a borítás megrongálódása vagy kopása miatt, mint azok a példányok, amik békeidős feladatokat végeztek. Ez teljesen természetes, hiszen például egy afganisztáni szolgálatot teljesítő UH-60 lényegesen keményebb viszonyok között tevékenykedik az átlag helikopterekhez képest.

Az egész flottára vetítve a korrózióból és hasonló kopásokból fakadó sérülések javítására közel 1 milliárd dollárt költenek évente, aminek lefaragása időszerű – és most már lehetséges is.

Az ARL és a Sikorsky által közösen kifejlesztett technológiával elsősorban a helikopterek legsérülékenyebb, korróziónak leginkább kitett részeit szándékoznak védeni. A cél az, hogy a hadsereg és a haditengerészet összes Black Hawk és Seahawk helikopterét kezeljék az anyaggal, amit később exportra is bocsátanának.
A felületeket úgy kezelik, hogy nagynyomású gáz formájában mikroszkopikus részecskéket permeteznek rájuk, ezekből képeződik a bevonat. A 2700 m/s sebességgel áramló gáz hőmérséklete nem haladja meg a 815 Celsius-fokot, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy az alumínium vagy más ötvözetek közben oxidálódnak, elbomlanak vagy elolvadnak.

A US Army hivatalos sajtóközleménye szerint a hideg permetezés sokkal tartósabb és sokoldalúbb védelmet biztosít, mint a korábbi technológiák, amikkel melegebb anyagokat vittek fel a felületekre.

Annak, hogy a Black Hawkok sárkányát ilyen módon védik a károsodástól, egyik hatalmas előnye, hogy jóval kevesebbet kell költeni javításukra. Ennek messzemenőbb hozadékai például, hogy nem lesz szükség annyi pótalkatrészre, így azok szállítási költségei is csökkennek, ráadásul a flotta több időt tölthet a levegőben, mint eddig. Nem elhanyagolható tényező, hogy a technológia teljes mértékben környezetbarát, a spray nem tartalmaz mérgező anyagokat és nem lép kémiai reakcióba semmilyen szervez anyaggal – nem véletlen tehát, hogy elnyerte az amerikai védelmi minisztérium által indított ESTCP program díját.