Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös európai hordozó?

Szöveg: Trautmann Balázs |  2019. március 17. 20:01

Angela Merkel német kancellár felvetette: egy közösen fejlesztett, épített és üzemeltetett repülőpgép-hordozóval kellene megerősíteni az Európai Unió védelmi képességeit. Az ötletet eredetileg Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió elnöke vetette fel, aki sokak szerint Merkel utódja lehet a kancellári székben.

1599200164
Az első pillantásra meglehetősen szokatlan elképzelés válaszként érkezett Emmanuel Macron francia elnök az EU reformját sürgető javaslatára. Merkel szerint komoly szimbólumértéke is lenne egy közös, európai repülőgép-hordozónak – s persze a fedélzetén dolgozó repülőezrednek. Az azonban jelenleg nem ismert, hogy nukleáris vagy hagyományos meghajtást kapna a leendő hajó. Franciaország a CHARLES DE GAULLE hordozó révén már rendelkezik tapasztalatokkal az atommeghajtás területén. Szintén nem ismeretes az sem, hogy mekkora lenne a hajó vízkiszorítása s persze emiatt az sem, hogy hány repülőgép üzemeltetésére lenne alkalmas.
Mint emlékezetes, Németország és Franciaország közösen dolgozik már egy ötödik generációs vadászbombázó repülőgép fejlesztésén.