Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Levegőben a kínai Wing-Loong II drón

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2017. március 13. 14:39

Február 27-én levegőbe emelkedett a legújabb kínai felderítő és csapásmérő feladatokra is alkalmas Wing-Loong II típusú drón. A pilóta nélküli repülőgép összesen 31 percet töltött a levegőben.

http://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-repul/levegoben-a-kinai-wing-loong-ii-dron
Li Yidong, a Wing-Loong program főkonstruktőre az esemény után azt nyilatkozta, hogy Kína a második ország az Egyesült Államok után, mely képes nagyméretű felderítő és csapásmérő drónok előállítására. Továbbá hozzátette, hogy még a repülési tesztek megkezdése előtt sikerült is értékesíteni a típust és szerződést kötni egy eddig meg nem nevezett országgal. A Xinhua hírügynökség információi szerint, Kína az eddigi legnagyobb drón üzletet kötötte meg, azonban sem a vásárló, sem a drónok darabszámáról nincs pontos információ.

1596028850

Több hírforrás szerint, a megrendelő vélhetően Szaúd-Arábia lehet. A Wing-Loong II a jövőben bevethető felderítő és hírszerző, valamint határvédelmi feladatkörben, illetve rádióelektronikai harc megvívására és kutató-mentő műveletek támogatására is alkalmas lesz. A drónt a kínai CADI (Chengdu Aircraft Design and Research Institute) vállalat fejleszti, mely az AVIC (Aviaition Industry Corporation of China) alárendeltségébe tartozik. A típus elsőként a 2016. november elején megrendezett Airshow China 2016 rendezvényen került bemutatásra.

A Wing-Loong kategóriájában és méretében az amerikai General Atomics Aeronautical Systems által fejlesztett MQ-9 Reaper-hez hasonló. Információk szerint, a kínai drón 11 méter hosszú (MQ-9 – 10,97m), a fesztávolsága 20,5 méter (MQ-9 – 20,12m), magassága 4,1 méter (MQ-9 – 3,81m) maximális felszálló súlya 4 200 kg (MQ-9 – 4762kg), valamint a felfüggesztési pontok száma 6 (MQ-9 – 7), illetve 32 órát képes a levegőben tölteni. Továbbá a maximális repülési magassága 9 kilométer, sebessége 340 km/h, valamint 480 kilogrammnyi hasznos teherrel képes akár 20 órát is a levegőben tölteni.

A Jane’s Defense Weekly információi szerint, a CADI a korábban fejlesztett Wing-Loong I-est napjainkban is gyártja, melyet Kína mellett, Kazahsztán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok is hadrendbe állított már. A Reuters hírügyökség állítása szerint, egy Wing-Loong I mindössze 1 millió dollárba kerül, ezzel szemben az MQ-9 Reaper 30 millióba. A kínai drón eladások az utóbbi években jelentősen megnőttek. A Wing-Loong I mellett, értékesítik a Xian vállalat ASN-209-esét,a ALIT CH-3 és CH-4-esét és a CASIC WJ-600-ásat is. Napjainkig különböző típusú kínai drónokat vásárolt már Egyiptom, Pakisztán, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Irak, Jordánia, Mianmar, Nigéria és Türkmenisztán is.