Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett az utolsó Amazonas is Brazíliába

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. június 29. 19:09

A brit BAE Systems konzorcium átadta a Brazil Haditengerészet számára az utolsó, megrendelt „Amazonas” osztályú (korábban „Port of Spain” osztály) járőrhajót. Az „Araguari” névre keresztelt hajó ünnepélyes átadására 2013. június 21-én került sor Portsmouth kikötőjében.

1595956522

Az átadást megelőzően a BAE Systems végrehajtotta a járőrhajó tesztjeit, valamint felkészítette az „Araguari" 81 főnyi legénységét. A hajó építése 2009-ben kezdődött.

Összesen három „Amazonas" osztályú járőrhajó épült Brazília számára: az „Amazonas", az „Apa" és az „Araguari". Az első hadihajó 2012 januárjában állt rendszerbe a Brazil Haditengerészet állományába, a második 2012 novemberében.

A hírhez tartozik, hogy a járőrhajókat eredetileg Trinidad és Tobago partiőrsége számára kezdték építeni. A zászlóshajónak a a „Port of Spain" nevet kellett volna kapnia. Trinidad és Tobago 2010 szeptemberében azonban elállt a járőrhajók vásárlásától a késedelmes kézbesítés miatt. A hajókat 2012-ben kapta meg Brazília.

Az „Amazonas" osztályú járőrhajók a brit „River" osztály módosított változata. A hadihajó vízkiszorítása 2 200 tonna, hossza 90, szélessége 13,5, merülése 3,5 méter. A járőrhajók maximális sebessége eléri a 25 csomót. Minden hajó fegyverzetéhez hozzátartozik egy MSI DS 30M típusú, 30 mm-es ágyú, két 25 mm-es ágyú, valamint két 12,7 mm-es géppuska. A már említett fegyverzeten kívül minden"Amazonas" osztályú hadihajó helikopter leszállóhellyel is el van látva.