Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkeztek az első Jak-130-asok Bangladesbe

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2015. október 11. 16:12

A bangladesi Zahurul-Haque légibázisra, ahol jelenleg a 21. repülőszázad állomásozik, a napokban 6 darab új, Jak-130-as kiképzőgép érkezett. Információk szerint, az első 6 repülőgép 2015. szeptember 22-én érkezett meg a Volga-Dnepr társaság egyik An-124-esével.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/megerkeztek-az-elso-jak-130-asok-bangladesbe/
1596002165

Korábban, a még áprilisban megrendezett LAAD-2015 elnevezésű szakkiállításon Brazíliában, az Irkut vállalat marketingosztályának vezetője, Viktor Licsajev azt nyilatkozta, hogy az első repülőgépek már 2015 júniusában leszállításra kerülnek, ez azonban nem valósult meg.
Később, a Rosztech állami vállalat megerősítette, hogy ez év szeptemberében az első 6 Jak-130-as leszállításra kerül. A szerződés értelmében Oroszország összesen 16 ilyen kiképzőgépet szállít le, 14-et még 2015-ben, míg a maradék kettőt 2016-ban.

Banglades a típusból összesen 24 példányt kívánt beszerezni, azonban az orosz exporthitel összege csak 16 példány beszerzését tette lehetővé.

A dél-ázsiai ország volt a típus második megrendelője, előtte Algéria rendelt a Jak-130-asból szintén 16 darabot. A felsoroltakon kívül, már Fehéroroszország is átvette az első példányokat, illetve újabb 4 darabra adott le megrendelést, valamint Vietnám és Szíria is megrendelte a típust, továbbá tárgyalások folynak Kazahsztánnal, valamint Üzbegisztánnal is.