Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németország és Franciaország közösen üzemelteti majd az új C-130J-ket

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2017. április 22. 21:05

A francia védelmi minisztérium és Németország április 10-én megállapodást írt alá arról, hogy a jövőben közösen üzemeltetik majd az új C-130J Super Hercules típusú katonai szállítógépeiket.

http://www.jetfly.hu/legierok/nemetorszag-es-franciaorszag-kozosen-uzemelteti-majd-az-uj-c-130j-ket
1596030920

A Defense-Aerospace.com információi szerint, az A400M üzemeltetési problémái és megbízhatatlanságuk miatt, Franciaország 2016 januárjában négy darab C-130J-t rendelt, melyből kettő szállító, illetve kettő szállító-légiutántöltő konfigurációjú lesz. A szállítógépek a tervek szerint 2017 vége és 2018 eleje környékén kerülnek átadásra, a tanker változatok pedig 2019-ben érkeznek meg. A négy új C-130J a jövőben a francia különleges műveleti erők munkáját segíti majd.

Németország hasonló problémákra hivatkozva szintén 4-6 C-130J beszerzését tervezi. A döntésre a tervek szerint 2019-ben kerül sor, a gépek átadása 2021-re valósulhat meg. A német védelmi minisztérium közleménye szerint, a közös C-130J flottába tartozó országok egyenként hat gépet adnak majd (ez előrevetíti, hogy Franciaország a közeljövőben további két C-130J-t rendel). A hat német és a hat francia repülőgép is a franciaországi Evreux légibázison állomásozhat.

A közös szállítószázad 2021-ben kezdi meg működését. A német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen hozzátette, hogy a kétoldali megállapodás lehetővé teszi, hogy Németország a C-130J-kkel igénybe vehesse a C-160 típus által használt repülőtereket, azok hadrendből való kivonásukat követően is.

1596030920