Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pakisztán sikeresen kipróbálta saját fejlesztésű robotrepülőgépét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 3. 13:50

Sikeres volt Pakisztán saját fejlesztésű manőverező robotrepülőgépének próbarepülése – jelentette be február 2-án, hétfőn az ázsiai ország hadserege. A levegőből indítható repülőgép hatótávolsága 350 kilométer. A fegyver a Raad nevet kapta.

A pakisztáni hadsereg közleményében megjegyezte, hogy ez a technológia rendkívül összetett, és csupán néhány ország boldogult eddig a fejlesztésével.

A Raad repülőgépet – a hadsereg közlése szerint – lopakodó képességekkel vértezték fel (radarok számára érzékelhetetlen), a fegyver alacsony magasságban is képes repülni, jó manőverező képességű, hagyományos és nukleáris robbanófej egészen pontos célba juttatására egyaránt alkalmas.

A sikeres hétfői próbaröptetés után Pakisztán elnöke és kormányfője együtt gratulált a fejlesztésben részt vett tudósoknak, mérnököknek kiemelkedő teljesítményükért.