Páncélos-reneszánsz?

Attól függően, hogy milyen műveletről, milyen területről, melyik haderőről vagy fegyveres csoportról beszélünk, érdemes legalább két nagy csoportra bontani a 21. század harckocsijaival kapcsolatos elvárásokat, valamint az ezekből adódó haditechnikai, alkalmazási szempontokat.

Ha a modern hadseregek igényeit nézzük, akkor a trend egyértelmű. A fejlesztők kiemelt figyelmet fordítanak a védelemre: modulrendszerű, reaktív pótpáncélzatot, lézeres besugárzásjelzőt, aktív védelmi rendszereket, továbbfejlesztett üreges és/vagy szendvicsszerkezetű páncélzatot, aknák és improvizált robbanótestek elleni, javított páncéltest-védelmet alkalmaznak. Fontos szempont a mozgékonyság: ezt nagy teljesítményű turbodízel hajtóművekkel, megerősített hajtáslánccal, továbbfejlesztett lánctalpakkal érik el. A nagyobb pontosságot a hosszabb lövegcső, a továbbfejlesztett felderítő és tűzvezető nappali-éjjeli kamerarendszerek, az infravörös kamerák, a lézeres célpontmegjelölés, míg a hatékonyságot a programozható repesz-romboló lőszerek, a továbbfejlesztett, leváló köpenyes páncéltörő lőszerek, a lövegcsőből indítható, irányított páncéltörő rakéták segítik. S mindezek tetejébe ott vannak a digitális adatkommunikációs rendszerek, a saját és ellenséges erőket megkülönböztető eszközök, a távolról irányított felderítőgépek kameraképeinek fogadására és feldolgozására alkalmas berendezések.

A már meglévő harckocsikat is fokozatosan modernizálják. Kiváló példa erre Lengyelország, ahol hamarosan megkezdődhet a német hadseregnél feleslegessé vált Leopard 2A4-esek és 2A5-ösök továbbfejlesztése a helyi 2PL változatra, vagy éppen az orosz hadsereg T–72-eseinek (T–72B3+) átépítése.

Falura jó lesz…

Ehhez képest egy teljesen másik világot képviselnek Afrika vagy a Közel-Kelet hadszínterei. Az itt felbukkanó harckocsik java része a szovjet időkből származó T–55-ösök, T–62-esek, jobb esetben T–72-esek, s ezek ritkán kapnak a 21. század elvárásainak megfelelő komolyabb felújítást vagy modernizálást, a digitális tűzvezető rendszerről nem is beszélve. Igaz, itt az elmúlt évekig nem volt jellemző az elavult harckocsikra halálos veszélyt jelentő irányított páncéltörő rakétarendszerek tömeges alkalmazása: ma már azonban ez nem így van. Szudánban például a fényképek szerint orosz eredetű 9M133 Kornet rakétarendszereket zsákmányolt a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg-Nasir (SPLAN) gerillacsoport a hadseregtől.

Elmondható, hogy a szegényebb afrikai államok hadseregei és az ellenük harcoló szervezetek, csoportok jellemzően addig használják a harckocsikat, amíg működnek vagy meg nem semmisítik azokat. Érdemes megjegyezni, hogy bár az Iszlám Állam számos, Iraknak átadott amerikai M1A1 Abrams nehéz harckocsit is zsákmányolt, bevetésükről egyelőre nem érkezett hír. A jelek szerint a modern harckocsik üzemeltetése és használata meghaladja az egyszerűbb orosz haditechnikához és a platóra felszerelt gépágyúval ellátott Toyota terepjárókhoz szokott terroristák képességeit.

Harckocsik szempontjából kifejezetten érdekes terület a polgárháborús Szíria, ahol egészen egzotikus modernizálásokat lehet találni. Az immár öt esztendeje folyó polgárháborúban a Bassár el-Aszad szír elnökhöz hű erők egyik fő fegyvere a városi harcokban a gyalogságot támogató harckocsi. Az átalakításánál a túlélőképesség, a kézi páncéltörő fegyverek elleni védelem fokozása kapja a főszerepet. Ez a lehető legváltozatosabb formában jelenik meg: a T–55A-kra aggatott homokzsákoktól kezdve az Ukrajnában modernizált T–55MV-k „téglás" reaktív pótpáncélzatáig. Külön érdemes megemlíteni a T–72M1 és T–72AV harckocsik európai szemmel nézve hihetetlenül komplex pótpáncélzatát. A harckocsikat szinte teljesen körbeöleli a felhegesztett rácsozat, illetve a rácsok aljáról lógó – az izraeli Merkavákról ismert –, vasgolyó végződésű láncok sokasága. Az ezekbe ütköző páncéltörő rakéta vagy RPG-töltet gyakran működésbe lép, így a kialakuló kumulatív sugár veszít az erejéből, mire a harckocsi testéhez ér.

Kísérleti terep

A jelenlegi harckocsi-fejlesztési és -modernizálási folyamatokat alapvetően befolyásolja az elmúlt egy évtized hadszíntéri, hadviselési tapasztalata. Emlékszünk még arra a tézisre, ami szerint a harckocsi elavult és sérülékeny, így a jövő a gumikerekes harcjárműveké? Nos, hogy ez mennyire nem így van, arról a kanadai hadsereg tudna sokat mesélni, melynek illetékesei a 105 milliméter űrméretű löveggel felszerelt M1128 mobil ágyúrendszert (Mobile Gun System) tervezték rendszeresíteni a Leopard C1/C2-esek helyett. A hadszíntéren szerzett tapasztalatok alapján azután (a tervezett kivonás helyett) 2006-ban Leopard C2-eseket küldtek Afganisztánba, majd ezt követte az újabb Leopardok – előbb a 2A4+, majd a modernebb 2A6M változat – megrendelése.

A harckocsik kedvelői számára valóságos aranybányát jelentenek a kelet-ukrajnai hadszíntérről érkező információk, fényképek, videofelvételek. Mindkét oldalon a volt szovjet, illetve az orosz harckocsik továbbfejlesztett változatai tűnnek fel, hol felségjelzéssel (ukrán oldal), hol jelzések nélkül vagy ottfelejtett, orosz eredetre utaló címkékkel, feliratokkal (szeparatista oldal). Ukrajna bevetette például a kongói megrendelésre készült, modernizált T–64B1M harckocsikat, amelyeket Nozs moduláris reaktív páncélzattal szereltek fel. A szeparatistáknál pedig feltűntek a Kontakt-5 pótpáncélzattal felszerelt T–72B harckocsik, amelyek sosem álltak hadrendben az ukrán hadseregnél, így orosz eredetüket nehéz lenne tagadni.

Új nagymacskák

A német védelmi ipar egyik ikonikus terméke a Leopard nehézharckocsi-család. A Leopard 2 a mai napig élet- és exportképes harckocsi, amelynek legújabb, Leopard 2A7+ változatát éppen az afganisztáni tapasztalatok alapján alakították ki, de felhasználták az amerikai M1 Abrams-ek iraki bevetésein összegyűlt információkat is. A német hadsereg 2014 decemberében vehette át az első, új gyártású, városi és nem konvencionális hadviselésre szánt A7+ harckocsikat.

A fejlesztés iránya e modellnél is a lakott területen folytatott hadviselés fontosságát jelzi. Ennek megfelelően eltűnt a kibúvónyílás elé rögzített MG3-as közepes géppuska, helyére a belülről, biztonságból irányítható FLW 200 fegyverrendszer került. A harckocsi elejére – a szokásos aknamentesítő készlet mellett – tolólap is elhelyezhető, amely szintén a városokban jöhet jól.

Orosz részről az ígéretek szerint májusban, a győzelmi felvonuláson mutatkozik be a 195-ös objektum, azaz a T–14 Armata járműplatformra épülő nehéz harckocsi. A harckocsiról eddig nagyon kevés információ szivárgott ki. Egy-két fénykép és a szakértők véleménye szerint a harckocsi tornya lapos lesz az alacsonyabb súlypont és a stabilitás érdekében, illetve azért, hogy minél nehezebben lehessen felderíteni, kilőni. A jármű természetesen megkapja a reaktív pótpáncélzatot, az aktív rakétavédelmi rendszert, a rétegelt páncélzatot és a legmodernebb tűzvezető rendszert. A jármű sorozatgyártás előtti tesztelését 2017-ig kívánják befejezni. Éppen a csúcstechnika lehet az új harckocsi gyenge pontja. Több forrás is arra emlékeztet, hogy az Armata úgy járhat, mint a T–80-as család: túl drága lesz ahhoz, hogy az orosz hadsereg alapvető harckocsi-típusává váljon. Inkább az látszik valószínűbbnek, hogy a T–72B3+ és ennek későbbi továbbfejlesztései töltik be ezt a szerepkört, míg az Armadát egyes kiemelt alakulatoknál, kisebb számban rendszeresítik majd. Kérdés, hogy az orosz költségvetés mekkora forrást tud majd az Armaták sorozatgyártására fordítani.

S ha már fejlesztés, akkor meg kell említeni minden idők leghosszabbra nyúló harckocsi-programját is; az indiai Arjun-ok fejlesztése még 1972-ben kezdődött meg. A sorozatos költség- és időtúllépések után a típus Mark II-es változatát végre elfogadta az indiai hadsereg, így elméletileg megkezdődhet a sorozatgyártás. Egyébként az átmeneti megoldásnak tekintett Mark I-esekből 124 példányt hadrendbe állítottak, de a gyanú szerint csak azért, hogy megmaradjon a fejlesztés folytatásához szükséges politikai és költségvetési támogatás.

A 120 milliméteres ágyúval felszerelt Mark II-es harckocsi az izraeli LAHAT páncéltörő rakétát is használhatja, többféle páncéltörő és repesz-romboló lőszer mellett. A második változatot közel száz ponton kellett továbbfejleszteni az elődjéhez képest, elsősorban a mozgékonyság és a tűzvezető rendszer volt problémás. A Mark II-es így már a modern harckocsik minden elemét magáénak tudhatja, de még így sem biztos, hogy sikerül lecserélni a nagy mennyiségben vásárolt orosz T–90S-eket és T–90M-eket a hazai Arjunra.

Fotó: internet

Forrás: Magyar Honvéd 2015. március