Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

PARS-öröm Törökországban

Szöveg: Trautmann Balázs |  2019. május 4. 19:24

Nem kevesebb, mint 100 darab, különböző feladatra kialakított, a PARS-családba tartozó páncélozott járművet rendeltek meg a hadsereg számára az FNSS Savunma Sistemleri vállalattól, amely a török Nurol és a BAE Systems közös cége.

Az isztambuli IDEF-2019 kiállításon aláírt szerződés értelmében a legmodernebb PARS III-as, 6×6-os járművekből 30 darab parancsnoki, illetve 15 darab radarral és 45 darab elektrooptikai rendszerekkel felszerelt felderítő változat kerül majd a török hadsereghez. Emellett öt, nukleáris, biológiai és vegyivédelmi felderítő változatú, de 8×8-as PARS III KBRN is hadrendbe áll majd. A török csendőrség pedig öt csapatszállítót vehet majd át.

A parancsnoki és felderítő járműveket az FNSS Saber távirányítású toronnyal látják el, melynek fő fegyverzete egy 25 milliméteres M242 Bushmaster gépágyú, melyet egy 7,62 milliméteres, párhuzamosított géppuska egészít ki.

A csendőrségi csapatszállító egy távirányítású géppuskatornyot kap majd, melyet az FSNN vagy az Aselsan szállíthat le.

1599201980