Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Portugália modernizálja Herculeseit

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. november 28. 20:20

A portugál védelmi minisztérium a közeljövőben modernizálja a jelenleg hadrendben álló hat darab C–130H Herculesét – írja a Jane’s. Információk szerint a fejlesztési munkálatok közel 12 millió euróba kerülnek majd. A modernizáció során a szállítógépek új navigációs és kommunikációs berendezéseket kapnak.

1595945466

Korábban tervezték azt is, hogy a Herculesek az analóg műszerek helyett már modern, digitális kijelzőket kapnak, azonban ezt később elvetették. A döntést azzal magyarázták, hogy az erre szánt összeget inkább az új brazil fejlesztésű, KC-390-es szállítógépek beszerzésére fordítják.

Portugália a C–130-asait még 1977–1991 között szerezte be, melyeket elsősorban szállítási, valamint kutató-mentő feladatkörben alkalmaznak.

A Herculesek a portugál légierő Montijo légibázisának 501-es századához tartoznak.

2010 szeptemberében a portugál védelmi minisztérium szándéknyilatkozatot írt alá a brazil Embraer vállalattal, mely szerint Portugália beszáll a KC–390-es fejlesztésébe, valamint hat darabot vásárolnának is. Az új brazil szállítógép sorozatgyártása tervek szerint 2016-ban kezdődik.