Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Próbaútra indult Franciaországból az Oroszországnak eladott egyik hadihajó

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 15. 16:27

Elindult első próbaútjára szeptember 13-án, szombat reggel a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire hajógyárából az Oroszország által megrendelt két Mistral osztályú helikopterhordozó hajó közül az első, a Vlagyivosztok nevű – jelentette a helyszínről az AFP francia hírügynökség.

A francia kormány az ukrán válság fejleményei miatt felfüggesztette a Vlagyivosztok októberre tervezett leszállítását, de Párizs közlése szerint a hajók építése az eredeti terv szerint halad. A Vlagyivosztok már elkészült, a Szevasztopol építése még tart az STX France hajógyár saint-nazaire-i telephelyén.

Francois Hollande francia elnök egy héttel ezelőtt közölte: október végén fognak dönteni arról, hogy leszállítják-e Oroszországnak a hajókat, amelyeket még jóval az ukrán válság előtt rendelt meg Moszkva. Ahhoz, hogy Párizs eleget tegyen az 1,2 milliárd eurós megrendelésnek, tartós fegyverszünetre és egy előremutató politikai rendezésre van szükség – mondta Hollande.

A Vlagyivosztok fedélzetén van annak a mintegy 400 orosz tengerésznek a fele, aki július eleje óta kiképzésen vesz részt Saint-Nazaire-ben. A hajó körülbelül 10 napig lesz kint a nyílt tengeren, hogy a leendő személyzet gyakorolni tudja a berendezések és a fegyverek kezelését.

A Vlagyivosztok indulását csupán néhány civil követte figyelemmel a partról, köztük Bernard Grua, egy olyan civilszervezet (“Egy Mistralt se Putyinnak!") vezetője, amely ellenzi az Oroszországnak történő értékesítést.