Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Problémák az olasz F-35 program körül

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2019. március 29. 19:20

A közelmúltban került nyilvánosságra, hogy Olaszország 2018 eleje óta nem fizetett az F-35-ös programért, aminek következtében két gép jelenleg is a Cameriben található összeszerelő üzemben, készen várja az átadást.

https://www.jetfly.hu/legierok/problemak-az-olasz-f-35-program-korul
1599200593
A furcsa ügy a tavaly júniusban felállt új olasz kormánynak köszönhető, akik jelenleg a védelmi programokat és az ezekre szánt költségvetést vizsgálják felül, különös tekintettel az F-35-ös programra, melyet a kormányzó koalíció egyik pártja, az Öt Csillag Mozgalom választási ígéretéhez híven legszívesebben felmondana. Ennek a pártnak tagja Elizabetta Trenta védelmi miniszter is, aki a miniszteri pozíció betöltése óta nyíltan kritizálja a programot.

A kormány a 2018-ban összesen mintegy 389 millió dollárt tartott vissza, amíg a tartozás nem rendeződik, addig a Lockheed minden szállítást beszüntetett Olaszország számára. Az ügy állítólag már Giuseppe Conte miniszterelnöknél tart, aki washingtoni látogatása során Olaszország teljes szerepvállalását az F-35 programban (a repülőgépek vásárlásán felül egyes gépek gyártása is itt zajlik) újra tárgyalná Donald Trump amerikai elnökkel.

A légierő parancsnoka, Alberto Rosso tábornok ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a program jövőjével kapcsolatban. Állítása szerint eddig 28 gépre kaptak politikai jóváhagyást, melyből 11 és fél gép már a tulajdonukban van, de jelenleg nem tudnak mást tenni, mint várnak. 25 pilótát és 250 műszaki szakembert már átképeztek a típusra, akik mind nagy megelégedéssel üzemeltetik a gépeket, amelyek már most is integráns részét képezik Olaszország és a NATO légvédelmi rendszerének.

Egyes források szerint a fennálló tartozást minél hamarabb kifizeti az olasz kormány, de a megvásárlásra kerülő gépek száma jó eséllyel nagyban csökkenni fog.