Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellenőrzőpontokat támadtak meg a tálibok Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. március 29. 20:34

Tálib lázadók rendőrségi ellenőrzőpontokat támadtak meg két afgán tartományban péntekre virradóra, az összecsapásokban legalább huszonnégyen meghaltak – közölték helyi tisztségviselők március 29-én.

A közép-afganisztáni Gazni városa mellett végrehajtott rajtaütésben kilenc rendőr vesztette életét, köztük a körzet rendőrfőnöke is, további hat pedig megsebesült. A gazni hatóságok szerint a környéken még mindig folynak kisebb harcok, több tálibot megöltek.

Támadásokról számoltak be az északkelet-afganisztáni Badahsán térségéből is, ahol a hadsereg szerint a biztonsági erők öt tagja, illetve két civil halt meg összecsapva a tálibokkal. Katonai értesülések szerint a rajtaütésben és az azt követő tűzharcban a kormányellenes lázadók nyolc fegyverest vesztettek.

A környéken állomásozó csapatok szóvivője újságíróknak azt mondta, a tálibok a körzet több rendőrségi ellenőrzőpontját is megtámadták. Az afgán biztonsági erők gyakran csapnak össze a tálib fegyveresekkel, akik nagy területen aktívak az országban.

A virginiai székhelyű Afganisztáni Újjáépítést Felügyelő Szervezet (SIGAR) év eleji jelentése szerint az országot egykor irányító tálibok Afganisztánnak mintegy felét tartják újra ellenőrzésük alatt.