Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repülőgép nélkül a szerb hadsereg?

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. június 13. 23:30

Az idei árvizek kapcsán Szerbiában kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a fegyveres erők képesek-e ellátni azt a feladatot, hogy segítsenek a természeti katasztrófák esetén a lakosságnak, azonban a harci eszközök állapotát felmérve az a kérdés is felmerülhet, hogy egyáltalán képesek-e az alapfeladatra, az ország védelmére?

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/repulogep-nelkul-a-szerb-hadsereg/
A szerb sajtó a közelmúltban közölte, hogy a hadsereg jelenleg nem rendelkezik repülőképes repülőgéppel, ezt egyes, a légierőhöz közel álló források is megerősítették. A légtér védelméért felelős MiG-21 és MiG-29-es típusok számára egyelőre nincs akkumulátor, ezek beszerzése pedig egyrészt forráshiány, másrészt a bürokratikus rendszer akadályai miatt csúszik.

A probléma azonban nem csak ez, általánosan hiány van a repülőgépek, illetve ezek alkatrészei, üzemanyag, sőt még kiképzett személyzet terén is. Papíron ez nem látható, ugyanis két repülőbrigád állomásozik Batajnicán, Kraljevoban illetve Nisben, sokféle típussal, melyek közül azonban jelenleg csak a Gazelle helikopterek repülnek.


1595973686

Szerb MiG-29

A vadászgépek múlt hónapban szálltak fel utoljára, azonban előtte sem volt sokkal jobb a helyzet, Batajnicán összesen három MiG-21-es (két harci és egy kétüléses) és három MiG-29-es volt üzemképes, melyekkel a szerb légierő képességei csak az alapokat tudta teljesíteni, most azonban azt sem, ugyanis a második világháború óta talán első alkalommal nincsenek vadászgépek készültségi szolgálatban. A MiG-21-esek nagy része a naptári üzemidő lejárta miatt nem repül, két gép kapott üzemidő hosszabbítást, melyek közül az egyiké a napokban jár le, így a gép a földre kényszerül.

Az Orao-k körülbelül fél éve nem repülnek, miután tavaly novemberben az egyik gép lezuhant. A baleset és a megmaradt gépállomány kivizsgálása még nem fejeződött be, addig az Orao-k nem emelkedhetnek a levegőbe. Ennek ellenére nemrég egy kétüléses példánnyal végeztek repüléseket, azonban ez nem a repülőegység állományába tartozott, hanem többéves földön állás után végeztek rajta felújítást, most pedig a berepülésére került sor.

1595973686

J-22 Orao


A G-4 Supergaleb típus bejelentett modernizációja évek óta csúszik, pedig ez elengedhetetlen lenne, hogy 2020 után is képesek legyenek a pilóták modern típusokra történő felkészítésére. Az alap kiképzőgép jelenleg még mindig az Utva-75, melyek azonban már a végét húzzák, lassan kivonják őket. A Lasta 95 lehet a váltótípus, azonban ez a program is késésben van, a gép konstrukciós átalakításokra vár, amelyeket még nem végeztek el, azonban a 2012 szeptemberében lezuhant Goran Savic őrnagy életét megmenthették volna, ha már akkor is azzal a kialakítással repült volna a típus.

Nem sokkal jobb a helyzet a szállítógépeknél sem. A légierő két üzemképes An-26-ossal rendelkezik, melyek közül az egyik üzemideje idén, a másiké jövőre jár le, nagyjavításukra pedig a költségvetés nem biztosít forrást, ezért a jövőjük bizonytalan.

A helikoptereket igen intenzíven használták az árvízi segédkezésben, azonban a néhány rendelkezésre álló gép nem mondható fiatalnak. A két Mi-17-es átlagéletkora 24 év, míg a hat Mi-8-asé 34.