Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Románia bővítené F-16-os flottáját (is)

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2018. február 27. 10:40

Románia védelmi minisztere, Mihai Fifor a napokban számolt be arról, hogy meglévő 16 darabos F-16-os flottájukat kiegészítenék 4 darabbal, a jövőbeli terv pedig további 36 Falcon beszerzése.

https://www.jetfly.hu/legierok/romania-bovitene-f-16-os-flottajat-is
1599182409
A román katonai vezetés már korábban jelezte az Egyesült Államoknak az F-16-os flottájuk bővítésének igényét, melyről jelenleg is zajlanak az egyeztetések. Elsőként meg kell vizsgálni, hogy rendelkezésre áll-e a mennyiség, mennyiért és mikor juthatnának hozzá a vadászbombázókhoz, ezt követően kezdődhetnek el a konkrét tárgyalások.

Még 2013-ban az Egyesült Államok jóváhagyásával Románia 12 darab F-16AM/BM Fighting Falcont vásárolt a portugál légierő gépeiből. Az új típussal a lassan kiöregedő MiG-21-eseket váltják majd le. A szerződés, mely a román Romtechnika SA vállalat bevonásával született meg, magába foglalta többek között 9 pilóta és 75 műszaki kiképzését, az infrastruktúra kiépítését, illetve a fegyverek vásárlását, továbbá a hajtóművek modernizációját, 2 éves logisztikai támogatást, M5.2R verzióra történő fejlesztést is. 2013 novemberében megtörtént a kiválasztás, így 9 gépet Portugáliától, illetve további 3 gépet az Egyesült Államoktól szereztek be, erre még az év végén engedélyt is kaptak.

Az első hat F-16-os (1601, 1602, 1603, 1604, 1608 és egy kétüléses, 1610) ünnepélyes keretek között 2016. szeptember 29-én érkezett meg Romániába. Őket további 3 vadászbombázó követte (1605, 1611 és egy kétüléses, 1606) melyek 2016. december 15-én landoltak a Fetesti légibázison. Az utolsó három F-16-ost 2017 szeptemberében vették át.

Az F-16-os beszerzés mellett a román haditengerészet háza tájáról is vannak friss hírek: három tengeralattjárót szeretnének vásárolni, a technikai jellemzők, típusok elemzése folyamatban van, a tényleges beszerzés várhatóan 2020 után indulhatna. A légierő és a haditengerészet mellett a haderőreform részeként a hadseregnél is futnak beszerzési programok: a Patriot rakétavédelmi rendszer üzlete már sínen van, közel 4 milliárd dollár értékben hét üteg beszerzése várható az Egyesült Államoktól. Románia a 2017-ben jóváhagyott döntés értelmében, 9,8 milliárd euró értékben fejleszti haderejét az elkövetkező tíz évben.

1599182409