Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szerbia modernizálja MiG-29-eseit

Szöveg: honvedelem.hu / JetFly |  2017. július 8. 15:15

Szerbia közel 208 millió dollárt különít el az elkövetkezendő években 10 darab MiG-29-es vadászrepülőgépük nagyjavítására, üzemidő hosszabbításukra és modernizációjukra. 

http://www.jetfly.hu/legierok/szerbia-modernizalja-mig-29-eseit
A Moma Stanojlovic továbbá jogosult a Gazelle helikopterek javítására is

A fejlesztést a jelenleg hadrendben álló 4 gépükön (3 együléses MiG-29B és 1 kétüléses MiG-29UB), valamint a rövidesen Oroszországból érkező másik 6 példányon (1 MiG-29A, 3 MiG-29C és 2 MiG-29UB) is végrehajtják majd. A projekt célja az, hogy mind a 10 repülőgépet egységesen MiG-29SzM verzióra építik át, valamint az üzemidejük legalább 2030-ig lesz kitolva.

A Jane’s Defence Weekly információi szerint a Fulcrumok modernizációját és fejlesztését a Moma Stanojlovic repülőgép javító üzemben végzik majd el, Batajnicában, ahol jelenleg a Mi-8/17/171 típusok javítása is folyik. Mint ismeretes, Szerbia még tavaly júniusban Oroszországtól 2 darab új, Mi-17V-5-öst vehetett át, melyek szintén a Batajnica légibázis, 890. vegyes helikopter század állományába kerültek.

A Moma Stanojlovic továbbá jogosult a Gazelle helikopterek javítására is, melyből Szerbia körülbelül 45 példányt tart hadrendben.

Legutóbb az ország védelmi minisztériuma szerződést kötött az európai Airbus Helicopters vállalattal 9 darab H-145M típusú forgószárnyas vásárlásáról, melyből 6 a légierőhöz, míg a maradék 3 a belügyi erőkhöz kerül majd. Az első két új helikopter a tervek szerint 2018 végén kerül átadásra.