Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szimulátorokkal erősít az Orosz Légierő

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. március 2. 16:25

Az Orosz Légierő részéről február 26-án, szerdán jelentették be, hogy várhatóan még idén 20 új szimulátort kap a haderőnem, javítva ezzel a pilóták gyakorlási és felkészülési lehetőségeit.

http://www.jetfly.hu/rovatok/jetfly/szimulator/szimulatorokkal-erosit-az-orosz-legiero/

A légierő szóvivője, Igor Klimov ezredes elmondta, hogy a szimulátoroknak köszönhetően a hajózók a valós repüléshez hasonló körülmények között gyakorolhatják a különböző manővereket, beleértve a kötelékrepülést, illetve a harci feladatokat is.

A szóvivő hozzátette, hogy az új szimulátorok “naprakészek" az Orosz Légierő repülőgép flottájából, hiszen most már a Szuhoj újdonságaival (pl. Szu-34 és Szu-35Sz) is végezhetnek szimulátoros repüléseket, helikopterek közül pedig elérhetővé vált a Mi-8AMTS és a Kamov Ka-52-es szimulátor is. A légierő tervei szerint 15 egységhez telepítenek majd szimulátorokat.