Tíz legendás katonai repülőgép

P–51 Mustang, a legendás égi csataló

A P–51 Mustangot a North American Aviation tervezte és gyártotta a második világháború alatt az amerikai és a szövetséges légierők számára. A nagy hatótávolságú kísérő-vadászrepülőgépnek az volt a feladata, hogy a 8. Légiflotta kötelékében a mélyen fekvő németországi célpontok fölé kísérje az amerikai B-17-es és B-24-es bombázókat és megvédje őket a német vadászok támadásaitól. Mivel a Mustangnak különösen nagy volt a harci hatótávolsága, és a motorteljesítménye némileg meghaladta a híres német Bf-109-esét, így kiválóan alkalmas volt a feladatra. A második világháború után a gép több mint ötven országban futott be karriert, kéttörzsű változata a koreai háborúban is harcolt, nem egyszer sugárhajtású vadászgépek ellen. A híres veterán a mai napig az Old Timer repülőbemutatók nagy sztárja világszerte. A háború alatt 15 586 darabot gyártottak belőle.

Sokak szerint a Connie becenévre hallgató Lockheed Constellation minden idők legszebb repülőgépe, amelynek első példánya több mint hetven éve emelkedett először a levegőbe. A formabontó gép gyorsabb volt és nagyobb távolságot volt képes berepülni, mint az akkori utasszállítók bármelyike. Sőt, több korabeli vadászgép sem volt képes óránként 340 mérföldes, vagyis 550 kilométeres sebességre: a gép 1944-ben mutatta fel az akkori repülővilág számára valóban döbbenetes erényeit, amikor Hughes 6 óra 57 perc alatt szelte át vele a kontinenst óceántól óceánig. A második világháború alatt a katonai célokra gyártott Connie csak gyors csapatszállítóként kellett, a háború után több más szerepkörben is feltűnt a típus.

A Fairchild Republic A-10 Thunderbolt II-ről elterjedt, hogy annyira ronda, hogy már szép, nem véletlenül kapta a Warthog, azaz varacskosdisznó becenevet. A szárazföldi csapatok harcának támogatására kialakított groteszk külsejű A–10-est a Varsói Szerződés harckocsijainak megsemmisítésére építették. Ezt a feladatot azonban csak alacsonyan repülve, a légelhárítás tüzének fokozottan kitéve lehetett megoldani. Ezért a csatarepülőgép szerkezeti kialakítói részben visszatértek a legendás B–17-es és P–47-es építési elveihez. Legfőbb céljuk az volt, hogy a rendkívüli pusztítóképességgel bíró gép még sok találat és súlyos sérülések esetén is képes legyen a levegőben maradni és hazavinni a pilótát. Minden valószínűség szerint az A–10-es hordozza a légi hadviselés történetének egyik legnagyobb pusztítóerejű, támadó fegyverét, a 30 milliméteres GAU-8/A Avenger Gatling rendszerű forgócsöves gépágyút.

A C–130 Hercules négy turboprop hajtóművel felszerelt, közepes szállító repülőgép, melyet az Egyesült Államokban a Lockheed cég tervezett az 1950-es években és még napjainkban is gyártják. Kategóriájában a világ legelterjedtebb repülőgépe. Ma számos különféle modell és verzió repül több mint ötven ország légierejében. 2006 decemberében ünnepelte hadrendbe állításának ötvenedik évfordulóját az Egyesült Államok légierejében, kevés olyan típus van, amelyet ilyen hosszú ideig szolgálatban tartanak. A C–130 képes kiépítetlen repülőtereken is le- és felszállni, mert eredetileg katonai csapatszállító, sebesültszállító és teherszállító szerepkörre tervezték. A repülőgép sokoldalúságát jellemzi, hogy különleges műveleti támogató, kutató-mentő, tudományos kutató, időjárás-előrejelző, légi utántöltő repülőgépként, valamint tűzoltásra is használják. Az ötven éves szolgálati ideje alatt a C–130-as repülőgépek számos harci, polgári repülési és humanitárius feladatot hajtottak végre.

A Messerschmitt Bf 109 a második világháborúban a német légierőben rendszeresített, és a legnagyobb példányszámban gyártott vadászrepülőgép. A Bf 109-essel repülő pilóták több légi győzelmet arattak a második világháború során, mint bármely más gép pilótái a repülés történetében. A kor egyik első igazi modern vadászgépe, olyan tulajdonságokkal, mint például a csupa fém félhéj építésű sárkányszerkezet, alsószárnyas elrendezés, zárt pilótafülke, vagy a behúzható futóművek. A Bf 109 a Luftwaffe alap vadászgépe volt a világháború alatt. A gyártók szerinti összesítés alapján 33 924 darab készült belőle. Ebből a háborús időszakra, azaz 1939 szeptemberétől 1945 májusáig 30 573 jutott. Ez a teljes német repülőgyártás negyvenhét százaléka.

Az első világháború háromfedelű ásza

Az első világháború egyik legismertebb repülőgépe a német Fokker gyár háromfedelű konstrukciója volt. Az együléses gépet az angol Sopwith Triplane mintájára tervezték. A Dreidecker rendkívül szűk fordulókra volt képes, és kiváló teljesítményt nyújtott emelkedő repülésben. Hírnevét leginkább annak köszönheti, hogy számos ász, köztük a híres Manfred von Richthofen repülte ezt a típust, aki a „Vörös Báró" becenevet is tűzpiros Dr.I-esének köszönhetően kapta, illetve 1918. április 21-én a 425/17-es számú Dr.I-essel vesztette életét, miután már nyolcvan légi csatában aratott győzelmet korábban.

Az egész világon elterjedt a híres DC-3-as

A DC–3-ast az amerikai Douglas Aircraft Company fejleszette ki a második világháború előtt. A háború alatt két fő altípusa alakult ki, a teherszállító C–47 Skytrain, illetve a sebesült- és csapatszállító C–53 Skytrooper. A legyártott repülőgépek többsége C–47 volt. Nagy-Britanniának is szállították a típust, itt a hivatalos neve Dakota volt. A típust licencben gyártották a Szovjetunióban, kezdetben PSz–84, majd Li–2 típusjelzéssel, így jutott el később Magyarországra is. A háború után világszerte elterjedt, mivel rengeteget gyártottak belőle, a légierőtől szinte fillérekért meg lehetett vásárolni. A kétmotoros utasszállító a legtöbb légitársaság színeiben repült világszerte. Bár a sugárhajtású repülőgépek elterjedése később a forgalmasabb légiutakról kiszorította, eldugott helyeken és szegényebb országokban még mindig használják ezt az elnyűhetetlen konstrukciót.

A Keleti Blokk első sugárhajtású ásza

A MiG–21-et a Szovjetunióban, a Mikojan–Gurjevics Tervezőirodában kezdték el fejleszteni a hidegháború elején. Az 1950-es évek második felében debütáló, teljesen fémépítésű, félhéjszerkezetű, deltaszárnyú, behúzható futóművel, gázturbinás sugárhajtóművel, utánégetővel, hermetikusan zárható kabinnal, katapultüléssel ellátott, egyszemélyes, elsősorban frontvadász feladatkörre kifejlesztett kis hatótávolságú, merevszárnyú repülőgéptípus hamar elterjedt a Varsói Szerződés országaiban, így Magyarországra is jutott belőle. Ez az egyetlen típus, amely az összes európai szocialista ország légierejében szolgálatot teljesített, meglehetősen sokáig. Csehországban és Romániában „túlélte" a leváltására hadrendbe állított utódtípusok kivonását, a MiG–23-at és a MiG–29-et is, amit erős szerkezete és alacsony üzemeltetési költségei tettek lehetővé.

A British Aerospace Harrier II talán a leghíresebb sugárhajtóműves függőleges fel- és leszállásra képes vadászrepülőgép, amelyet eredetileg az Egyesült Királyságban fejlesztettek ki, majd az Egyesült Államokban is gyártottak. Több ország haditengerészete is üzemben tartja. Meghatározó szerepet játszott a Falkland-szigeteki háborúban, Norman Schwarzkopf tábornok pedig az 1991-es második öbölháború megnyeréséhez nélkülözhetetlen kilenc fegyver egyikének nevezte. Emellett bevetették a délszláv, az iraki és az afganisztáni háborúban is.

Az Il–2-es kifejlesztésére Sztálin utasítására írtak ki pályázatot Ivanov névvel. A cél egy olyan repülőgép megalkotása volt, ami gyorsabb és fordulékonyabb, mint egy nehézbombázó, de jóval nagyobb fegyverzet hordozására képes, mint egy vadászgép. Emellett természetesen egyszerű, olcsó és nagy mennyiségben gyártható. A pályázat neve az Ivanov, éppen erre utalt: „A repülőgép legyen annyira egyszerűen előállítható, hogy annyi példányban készüljön, mint ahány Ivanov vezetéknevű él az országban!" Nagy kaliberű gépágyúiból leadott tűze képes volt megsemmisíteni a mozgó és védett célpontokat is. Az Il–2-es igazolta a koncepció hatékonyságát. A szovjetek hamar megkedvelték, Repülő tanknak, Iljusának vagy Repülő katonának becézték, míg a németeknél babonás félelem övezte a nevét, ők Vas Gusztávnak, Repülő pestisnek nevezték a típust.