Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország nem vette át az első A400M szállító repülőgépét

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. március 8. 21:37

A török haditechnikai beszerzésekért felelős ügynökség, az SSM nem vette át a megrendelt A400M „Atlas” katonai-szállító repülőgépek közül az átadásra szánt első példányt. Információk szerint a gép nem felelt meg azoknak a műszaki követelményeknek, amelyeket a szerződésben rögzítettek. A konkrét okot, amelyet az átvételi tesztek során fedtek fel, nem nevezték meg.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/torokorszag-nem-vette-at-az-elso-a400m-szallito-repulogepet/
Információk szerint az átvételi procedúra már több mint két hónapja húzódik a törökországi Kayseri légibázison. Tom Enders, az Airbus anyavállalata, az EADS elnöke az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem lehet „hatékonyan gyártani" repülőgépeket anélkül, hogy „a felek nem garantálják, hogy maradéktalanul végrehajtják szerződésben vállalt kötelezettségeiket". A Törökországgal kapcsolatos nézeteltéréseket Enders sem részletezte. A probléma azért is jelentős, mivel a késedelem „elriaszthatja" a potenciális megrendelőket.


1595968246

Török részre készülő A400M

A török védelmi minisztérium tíz A400M szállító repülőgépet rendelt, 1,5 milliárd dollár értékben. Enders annak is hangot adott, hogy a késedelem kihathat a további kilenc gép átadására, ugyanakkor nem befolyásolja a gépek gyártását további megrendelőik számára.
Korábban török sajtóorgánumok felvetették, hogy a probléma oka a szállító gépek árának emelkedése lehet.

Az Airbus 2013-ban kezdte mag az „Atlasok" átadását. Az első két gépet (a török A400M a harmadik sorozatban gyártott) Franciaország kapta.

Ezidáig Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia, Törökország, Belgium, Malajzia és Luxemburg 174 A400M „Atlas" katonai-szállító repülőgépet rendelt.

Címkékhaditechnika