Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új amerikai bombázó születik: B-21

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2016. március 5. 20:05

Február 26-án pénteken, ünnepélyes keretek között mutatkozott be az új amerikai bombázó.

http://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/uj-amerikai-bombazo-szuletik-b-21
1596009918

A gépet Deborah Lee James, az Egyesült Államok légierejének kormányzati felügyelője mutatta be – írja a Reuters. Elmondása szerint, az új bombázó a B-21 megnevezést kapja, de korábban, arról is szó volt, hogy a repülőgép a B-3 nevet kapja. Mint ismeretes, még 2015 őszén jelentették be, hogy az amerikai Northrop Grumman vállalat nyerte el az Amerikai Légierő által kiírt, Nagy Hatótávolságú Stratégiai Bombázó (Long Range Strike Bomber – LRS-B) tendert.

A Northropnak így közel 21,4 milliárd dollárból a teljes fejlesztést, 5 prototípust, illetve 21 sorozatgyártott gépet kell megvalósítani. Tervek szerint, a B-21-es a jelenleg hadrendben álló B-52 és B-1 típusokat váltja majd le és közösen üzemelnek a B-2-es bombázókkal. Az új bombázóból az Egyesült Államok légiereje legalább 100 példányt állítana hadrendbe, ennek fényében a gépek darabára vélhetően 564 millió dollár lesz.

1596009918