Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új Reapereket vettek a franciák

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2017. január 18. 21:16

A francia védelmi minisztérium a napokban átvette a soron következő újabb két darab MQ-9 Reaper típusú pilóta nélkül drónt, melyeket rögtön Nigerbe küldtek. 

http://www.haborumuveszete.hu/minden-ami-repul/franciaorszag-ujabb-reapereket-vett-at
A francia védelmi beszerzési ügynökség (DGA) információi szerint 2016. december 31-én a drónok meg is érkeztek a Nigerben található Niamey légibázisra. Itt települ a francia 1/33-as Belfort drón század, mely a Barkhane hadműveletben vesz részt másik három darab MQ-9-essel, melyeket még 2013-ban vehettek át. Az új drónok ugyan már meg is érkeztek a bázisra, de azok bevetésére még pár hetet várni kell. Az MQ-9-eseket ugyanis össze kell szerelni, majd a földön és a levegőben is tesztelni kell. 

A drónok egy A400M fedélzetén érkeztek meg, melyek szintén a Niamey bázison eddig szolgálatot teljesítő Harfang típusú drónt váltják le: ezekkel elsősorban kiképzési és felderítő feladatokat láttak el. Az Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége a DSCA még 2013. június 27-én értesítette a Kongresszust arról, hogy Franciaország az FMS program keretin belül 16 darab MQ-9 Reapert vásárolna, mintegy 1,5 milliárd dollár értékben.

A francia Reaper flotta a tervek szerint 2023-2025-re lesz teljes.

Az első két drónt 2013. december 18-án adták át, a harmadik 2015 áprilisában érkezett meg. Ezen Reaperek Block 1-es verziójúak voltak, melyek nem képesek hasznos terhek szállítására. A később érkező drónok már Block 5-ös verziójúak lesznek, melyek már képesek, többek között rádióelektronikai felderítő és zavaró berendezések hordozására is.

A korábban leszállított Block 1-eset a jövőben átépítik Block 5-ös verzióra.

Címkékhaditechnika