Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vadászgépek vigyáztak az égboltra a davosi fórum ideje alatt

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. február 4. 8:39

Január 23. és 27. között a svájci Davosban rendezték a 2013-as világgazdasági fórumot, amelyet mindig szigorú biztonsági intézkedések kísérnek.

1595948728

Így például, civil repülőgépek kizárólag bejelentés és azonosítás után vehették használatba a davosi légteret. Ha ez nem történt meg, a készültségi vadászok elfogták és igazoltatták a „behatolót". Ezt a feladatot már egy ideje az osztrák és a svájci légierő közösen látja el.
Osztrák részről természetesen a Eurofighter Typhoon típus állt készenlétben, egyetlen IRIS-T rakétával és két póttartállyal a zeltweg-i repülőtéren. Mellettük néhány PC–7-es Innsbruckba települt, hogy részt vegyen a „Daedalus 2013" névre keresztelt műveletben.

A svájciak a Meiringen légibázison látták el készültségi feladataikat az F/A–18 és F–5E típusokkal. Ezek közül a Hornetek éjjel és nappal egyaránt bevethetőek voltak, AIM–9X és AIM–120B AMRAAM rakétákkal felfegyverezve, míg a Tigerek nappali szolgálatban voltak AIM–9P5-ös rakétákkal a szárnyuk alatt.

Címkékhaditechnika