Védett nagyvadak

Olyannyira, hogy nem is a hagyományos utat választották: rendhagyó módon egy másik ország már meglévő és bizonyítottan jól működő megoldását ültetik át első lépésben a saját harckocsikra. Természetesen a távolabbi tervek egy ízig-vérig hazai rendszer kifejlesztését és alkalmazását célozzák meg, de most gyorsan kellett valami, ami már bevált. Ennek a sietségnek egyrészt az iraki és szíriai tapasztalatok (az iraki hadseregnek átadott Abrams-ok sérülékenysége, továbbá a szír polgárháború szíriai és török harckocsi-veszteségei), másrészt az Európában egyre komolyabban vett keleti fenyegetés az oka.

Látni és lőni

A második világháborúban és az azt követő évtizedekben is elsősorban a páncélzat vastagsága és minősége versenyzett a páncéltörő ágyúk lövedékeinek képességeivel. Ez a küzdelem az irányított harckocsi-elhárító rakéták megjelenésével és sikeres alkalmazásával dőlt el végleg – minderről az 1973-as jom kippuri háborúban győződhettek meg az izraeli harckocsizók. A kumulatív hatású rakéták és rakétahajtású gránátok ellen először a reaktív pótpáncélzattal vették fel a küzdelmet. A modern, tandem robbanófejes rakétákkal, gránátokkal szemben (ahol az első, kisebbik töltet a pótpáncélzatot semlegesíti, majd a második, fő robbanótest a már védtelen páncélzatot égeti át) azonban már ez is kevés.

Ennek köszönhetően több, a harckocsik tervezése és műveleti alkalmazása területén komoly tapasztalatokkal rendelkező ország is az aktív védelmi rendszerek felé fordult. Ezek közös alapelve az, hogy a harcjárművek ellen indított páncéltörő rakétát vagy gránátot a lehető legnagyobb távolságból és a legnagyobb biztonsággal észlelni kell, hogy a megfelelő pillanatban meg lehessen semmisíteni azt. Ez persze korántsem egyszerű feladat: főleg nem városi környezetben, márpedig a 21. század eddig eltelt közel két évtizedében jellemzően ott zajlanak a harci cselekmények. Ekkor egyrészt nagyon kis távolságból érkezhet a gyilkos csapás, emiatt az észlelésre és a reagálásra nagyon kevés idő jut, másrészt a saját erők és a polgári lakosság is a védekező töltet repeszeinek áldozatául eshet.

Az okos Trófea

A harckocsizó hadviselésben élen járó, 1948 óta óriási tapasztalatokra szert tett Izraelben több aktív védelmi rendszert is kifejlesztettek a hadsereggel és a kormánnyal szorosan együttműködő védelmi ipari vállalatok. Az amerikai hadvezetés tehát nem véletlenül fordult közel-keleti stratégiai szövetségeséhez. A Rafael Advanced Defense Systems és az Elta közös munkájának gyümölcse, a Trophy (Trófea) már közel ezer harckocsit és páncélozott járművet védelmez, 2014 óta éles harcokban is. A rendszer „szeme" az F/G hullámhosszon működő Elta EL/M–2133 kis hatótávolságú radar. A járművön elhelyezett négy antenna teljes lefedettséget biztosít, feladata a közeledő rakéták, gránátok észlelése, azonosítása. Ha a repülő objektum veszélyes (és például nem egy elhajított tégla vagy kő), akkor az a két, forgó indítóegységből a megfelelő időpontban kilőtt, apró robbanótöltettel fog találkozni. A Trophy specialitása, hogy a járműhöz igen közel engedi az ellenséges rakétát, s csak ott rongálja vagy semmisíti meg. A mérnökök szerint ezzel sikeresen védi a harckocsi vagy a jármű körül elhelyezkedő saját erőket, hiszen a repeszek többsége így a páncélzatnak fog csapódni. Ezzel együtt az izraeli lövészkatonák harcászati eljárását megváltoztatták, így a Trophy-t alkalmazó Merkavákat nem szorosan, hanem biztonságos távolságból követik a gyalogosok.

A gyártó szerint a rendszer egy időben több veszélyes, repülő objektumot is képes felderíteni és követni, míg a modernizált változat egyszerre több védőtöltetet is indíthat, külön célok ellen. Ez főleg a városi környezetben történő hadviselés esetén fontos képesség.

A 2017-ben lezajlott, sikeres tesztek után a Leonardo DRS 193 millió dollár értékben szállíthat az M1A2-es Abrams-okra optimalizált Trophy-ból, kielégítve az „azonnali műveleti igényeket". Szakértők szerint ez elsősorban az európai hadszíntérre vezényelt, illetve a Közel-Keleten szolgáló vagy előretolt raktárbázison tárolt, bevetésre váró nehéz harckocsikat jelentheti. A leszállítandó rendszerek pontos száma nem ismert, de az összes Abrams védelmét csak egy későbbi időpontra tervezik.

Az orosz változat

Az nehezen lett volna elképzelhető, hogy az amerikai hadsereg számára a másik, szóba jöhető állam, Oroszország szállítson aktív védelmi rendszereket. A világ legelső, hadrendbe állított ilyen eszköze pedig az orosz mérnökök munkája. A Sipunov tervezőiroda 1977–78-ban kifejlesztett terméke a 1030M-01 komplexum nevet kapta, de a szovjet tengerészgyalogság már Drozd néven rendszeresítette. Nem véletlen az elsőség: a Varsói Szerződés óriási harckocsifölénye ellen a NATO egy esetleges európai háborúban leginkább a gyors, mozgékony földi és légi járművekről indított, illetve a gyalogság hordozható irányított páncéltörő rakétáira támaszkodott volna.

A Drozd a T–55AD és T–62D közepes harckocsikat védte, a 70–700 m/s sebesség között közeledő tárgyakat figyelő, kisméretű radarjának és a 107 milliméter űrméretű 3UOF14 rakétáinak segítségével. Ez utóbbi mérete miatt természetesen a mai, modern rendszerekhez képest sokkal kevesebb, támadás elhárítására elegendő védekező töltetet lehetett helyezni a torony oldalaira épített indítócsövekbe. A nagy méret nagy robbanást is jelentett: ezért a hadsereg nem is rendszeresítette, hiszen nagyon veszélyes volt a saját, a megtámadott jármű környékén harcoló lövészkatonáira. Az afganisztáni tapasztalatok szerint 80 százalékos hatékonysággal működött, de csak a torony előtti 60 fokos szögben közeledő rakéták, gránátok ellen. A Drozd utódja végül a Kontakt–5 reaktív pótpáncélzat lett. Az 1100 kilogramm tömegű Arena már egy sokkal modernebb eszköz. Az 1994-es csecsenföldi hadjárat óriási harcjármű- és embervesztesége hatására az orosz katonai vezetés felkérte a Kolomeszkoje tervezőiroda mérnökeit, hogy dolgozzanak ki egy új aktív védelmi rendszert. Természetesen ebben az esetben is egy kis hatótávolságú felderítőradar jelzi a veszélyt, majd a közeledő rakétákat 26, egyenként indítható védőtöltet segítségével igyekszik megsemmisíteni még a becsapódás előtt, nagyjából 50 méteres távolságban. A rendszer 300 fokos lefedettséget biztosít, egyedül a torony hátsó része védtelen. Bár több járművel (T–80UM-1 harckocsi, BMP–3M modernizált gyalogsági harckocsi) is tesztelték, a magas költségek miatt Oroszország nem állította hadrendbe. Dél-Korea a hazai gyártású K2 Black Panther harckocsikat tervezte védeni Arena-val, de a 2006-os árakon 300 ezer dolláros egységár miatt lemondtak erről.

Németország, egészen pontosan a Rheinmetall és az IBD Deisenroth cég közös leányvállalata a moduláris felépítésű AMAP-ADS típussal lépett be az aktív védelmi rendszerek piacára, egyelőre mérsékelt sikerrel. A tervezés során fontos szempont volt, hogy az eszköz minél többféle és eltérő méretű járműre telepíthető legyen, így az a 4×4-es könnyű páncélozott szállítójárműtől a Leopard 2-es harckocsiig skálázható. A mérnökök szerint a kifejezetten városi, kis területen zajló hadműveletekre optimalizált fegyverzet képes az akár 10–15 méteres távolságból indított rakétákat, gránátokat is semlegesíteni. Itt elektrooptikai rendszer keresi és azonosítja az indított fegyvert a radar helyett, a felderített célokat pedig egy koncentrált lézersugárral semmisítik meg. Az AMAP-ADS-t is számos nyugati járműtípuson (TPz Fuchs, Marder, CV90, Patria AMV, Iveco LMV) tesztelték, de az eddigi érdeklődéseket megrendelés egyelőre nem követte a potenciális vásárlóként számon tartott nyugat-európai hadseregektől.

Fotó: internet