Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

1956 előtt tiszteleg az idei szavalóverseny

Szöveg: Takács Vivien |  2016. október 17. 18:54

Idén is megrendezi hagyományos szavalóversenyét a HM Katolikus Tábori Püspökség

Idén november 30-án immár kilencedik alkalommal rendezi meg szavalóversenyét a HM Katolikus Tábori Püspökség (HM KTP) a katonacsaládok gyermekei részére. Az ez évi szavalóverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója előtt tiszteleg.

A 11-15 éves korú gyermekek idén is két fordulóban mérhetik össze versmondó tudásukat. Az első részben Sumonyi Papp Zoltán A szeretet himnusza című versét kell elszavalniuk, míg a második fordulóban több író és költő versei közül választhatnak a fialtok. A listát a püspökség honlapján lehet megtalálni. 

A szavalóverseny szervezői bíznak benne, hogy idén számos fiatal vesz részt a megmérettetésen, amelyre a püspökség honlapján megtalálható formanyomtatvány kitöltésével, november 22-ig lehet jelentkezni.

A verseny első három helyezettje idén is értékes díjakat vehet majd át.