Akik már nem öregszenek meg

Néhány éve több ismeretterjesztő csatornán is futott a Háború színesben című angol dokumentumfilm. Az eredeti színes felvételeket gyűjtött össze a 2. világháborúból, s valóban, a borzalmat egészen más aspektusból láthattuk így, mint a megszokott fekete-fehér kockák segítségével. Peter Jackson az első világégéshez nyúlt hozzá ilyen módon. Ő nem tudott színes felvételekből válogatni, de ami hiányzott a korabeli technikából, azt megoldotta a maival. Olyan módon rekonstruálta és színezte ki a képkockákat, hogy tátva maradt tőle a száj. A megmunkált, több mint száz éves felvételek mintha ma készültek volna, a megfakult szereplők (akik maguk a katonák) hirtelen ismerőssé, napjaink emberévé válnak.

A film legnagyobb erőssége, hogy a digitális felújításon túl nem akar pluszt hozzáadni önmagához. A felvételek a katonákat ábrázolják, a mindennapokat és a harctereket, mosolyt és könnyet, hitet és kétségbeesést. Mindezt olyan elemi erővel, amelyet éppen a valóság, az eredetiség hitelesít. Jackson mintegy hatszáz órányi anyagból válogatta össze filmjét, olyan közelségbe hozva a háborút, amilyenre eddig nem nagyon akadt példa. A színes és fekete-fehér felvételek közötti kontraszt annyira erős, hogy néha olyan érzésük van, mintha valami szürreális mesébe csöppentünk volna. Helyesebben mondva rémmesébe, mert a borzalmas vég még azokban a kockákban is kódolva van, amelyeken mosolygó, cigarettázó katonákat látunk.

Jackson maga azt mondta a filmjét népszerűsítő kampány során, hogy alkotásával az első világháborúban szolgált generáció előtt tiszteleg, főszereplővé téve a legautentikusabb és leghitelesebb embereket: magukat a katonákat. Célját maradéktalanul elérte. Az Akik már nem öregszenek meg valóban az egyik legőszintébb és legfájdalmasabb film lett a témában, s dokumentum vonal pedig csak erősít grandiózusságán. Nincs még külön narráció sem, nem is kell, a képek és az elmesélt sztorik annyira önmagukért beszélnek, hogy egy esetleges alámondás csak rontana a hatáson. A dokumentumfilm talán nem is igazán helytálló ebben az esetben, a háborús reality talán inkább, a szónak nem elcsépelt és lejáratott értelmében. A látvány töménysége és a technikai felújítás zsenialitása egyszerre okoz óriási élményt és egyre nagyobb lehangoltságot. Látni a tréfálkozó, pihenő katonákat, akik talán még nem tudják (de a néző igen), hogy a biztos halálba indulnak a következő rohammal, sok minden, csak nem klasszikus moziélmény. És hogy kétségeink se legyenek, Jackson megmutatja a holttesteket is, ugyanazzal a technikával, ahogy a cigarettára gyújtó bakát: hagyva a képet mesélni. Minden szuperprodukciónál nagyobb a hatása, s nem csak az akkor és ott harcolóknak állít méltó emléket, de bennünket, mai nézőket is megtanít arra, amelyre az írott szó és a hangzatos reklámmondatok sem képesek. Tiszteletre és emlékezésre.

A digitalizálás révén Jackson filmjével egy teljesen új világba nyerhetünk bepillantást. Bár egyáltalán nem biztos, hogy ezt a látványt sokáig akarjuk nézni. Fájdalma szívbe markoló, empátiánk teljes, a film végi elnémulásunk pedig teljesen jogos.

Akik már nem öregszenek meg
(They Shall Not Grow Old)

Rendező: Peter Jackson

Vágó: Jabez Olssen