Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák segítik a kijárási korlátozás betartását

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Kertész László és Bori Zoltán |  2020. március 28. 18:16

A rendőrséggel együttműködve a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ katonái segítik a kijárási korlátozás betartását 2020. március 28-án reggel 8 órától.

1596077614

A 2020. március 28-án kihirdetett 71/2020. (III. 27.) számú Kormányrendelet alapján kijárási korlátozás lépett életbe Magyarország területén. A rendelet 6. szakasza szerint az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban 9:00 és 12:00 óra között – az ott foglalkoztatottak kivételével – kizárólag 65. életévét betöltött személy tartózkodhat.

A katonák – segítve és támogatva a rendőrök munkáját – elsőként a piacokon és forgalmas közterületeken segítették az állampolgárokat és felhívták a figyelmüket a rendeletben foglaltak betartására.
Szombaton a városok sajátosságait is figyelembe véve Budapest, Cegléd, Szigetszentmiklós, Székesfehérvár, Szolnok, Debrecen, Hódmezővásárhely, Győr, Tatabánya, Salgótarján és Kaposvár piacain katonai járőrök segítették a rendőri állományt, és velük együttműködve gondoskodtak arról, hogy az állampolgárok egyrészt megismerjék a bevezetett szabályokat, másrészt betartsák a rendelet rájuk vonatkozó előírásait.

1596077614

A veszélyhelyzet kihirdetése óta a Magyar Honvédség több, a rendőrség munkáját és a civil társadalmat támogató feladatot lát el.

  •  A Magyar Honvédség katonái 2020. március 12-től részt vesznek az un. „Korridor" feladatban, ahol az M1, M5 és M7 autópályák kijelölt pihenőhelyein statikus és mozgó járőrökkel segítik a rendőrség munkáját. Feladatuk, hogy a Magyarországon áthaladó tranzit utazók a számukra előírt útvonalról ne térjenek le, ezzel is csökkentve a magyar állampolgárokkal történő érintkezés lehetőségét.
  • A Belügyminisztérium kérésének megfelelően a Magyar Honvédség 2020. március 12-től növelte a déli határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát, így ezen határszakasz védelmét közel 900 katona segíti.
  • A március 20. óta szolgálatot teljesítő jelenlétfokozó katonai rendész járőrök a 41/2020. (III.11.) Kormányrendeletben engedélyezett rendezvények környezetében folytatnak járőrözést Budapest, Debrecen, Hajdúhadház, Szolnok, Hódmezővásárhely, Szentes, Kecskemét, Szeged, Kaposvár, Székesfehérvár, Tata, Várpalota, Győr, Pápa, Veszprém lakott települések közterületein. Munkájuk során törekednek a település frekventáltabb helyeinek és környezetének (pályaudvarok, bevásárló központok stb.) ellenőrzésére, fokozott figyelemmel a COVID-19 eljárásrendben foglaltakra.
  • Az Országos Rendőr-főkapitányság kérése alapján a telepített határzárak, a határforgalmi korlátozási és zárási feladat biztosítására 2020. március 21-től a Magyar Honvédség megerősítő támogatást nyújt, ezért a szlovák és osztrák határon is találkozhatunk katonákkal.

A veszélyhelyzetben jelentkező feladatok kapcsán a Magyar Honvédségnek, a magyar katonáknak kiemelkedő szerepe van abban, hogy folyamatosan segítsék a magyar embereket ebben a nehéz helyzetben.
Különösen fontos ilyenkor az összefogás, a társszervek kölcsönös támogatása, valamint az, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett rendszabályokat mindenki ismerje és betartsa. A magyar emberek számíthatnak arra, hogy a katonák megtesznek mindent biztonságuk szavatolása érdekében az élet minden olyan területén, ahol szükség lehet a katonai képességek igénybevételére.

GALÉRIA