Filmajánló: Hazugságok hálója

Szöveg: Révész Béla | 2016. január 20. 17:06

Ridley Scott 2008-os filmjében dzsihadista terroristák nyomába engedi színészeit, ám hiába Leonardo DiCaprio, hiába Russel Crowe, a mozi bőven alatta teljesített az elvárásoknak.

Roger Ferris (DiCaprio) CIA-ügynök Jordániában és a közel-keleti térségben dolgozik. Feladata, hogy nyomára bukkanjon a helyi főgonosznak, aki terrortámadásaival folyamatos rettegésben tartja a világot (közelebbről Európát), mindezt úgy, hogy kedélyesen pocakos főnöke, Ed Hoffman (Russel Crowe) az Államokban müzli zabálva instruálja mobilon. A sekélyes történet, amely napjainkra azonban újra komoly aktualitással bír az IS előretörése miatt, akár unalomba is fulladhatna, ám a történet csavarja szerint a CIA kénytelen partnerként kezelni a jordán titkosszolgálatot, akikről csak annyit tudunk (túl azon, hogy tényleg kemény fiúk), hogy klasszikus maffiaszerű külsőségekkel operálnak, és főnökük, Hani (Marc Strong) inkább hajaz egy keresztapára, mintsem titkosszolgálati főnökre. A történet azonban éppen az utóbbi karakter miatt lesz izgalmas. A jordán főnök, akitől még a CIA-sok is húzódoznak, elegánsabban és okosabban intézi az ügyeket amcsi kollégáinál, s nem spoilerezünk nagyot azzal, hogy a történet megnyugtató megoldásában is kulcsszerepet játszik.

Sem a forgatókönyv, sem Scott rendezése nem lett túl acélos ahhoz, hogy ezt a filmet a nagyok között emlegessük. Pedig ekkoriban már Leonardo zsinórban ontotta a jobbnál jobb alakításokat, Crowe kvalitásait sem kell külön ecsetelni, ám aki egy újabb Black Hawk Downt várt, annak nagyot kellett csalódnia. Scott ugyanis ahelyett, hogy azt tette volna, amihez a legjobban ért, az akciókat megpróbálta vegyíteni valamiféle propagandapapírba csomagolt érzelmi vonallal, ám igyekezete teljes zsákutcába futott. Ferris viszonya a bájos helyi ápolónővel nyámnyiláskodásba fullad, s az egyetlen olyan közös jelenetük, aminek tényleg van értelme, nem is róluk szól, hanem a lány testvéréről, aki elmondja a véleményét az amerikai beavatkozásról, miközben ügynökünk serényen bólogat, nehogy magára haragítsa szerelme őrzőjét.

Ami a színészi játékot illeti, nem a szereplők tudásával van probléma, hanem a forgatókönyvvel. Maga DiCaprio is bizonytalankodik néha, pedig ez aztán nem jellemző rá, de a titkosügynök – érző szívű ember – hős szerelmes – hazafi kombináció az ő erejét is próbára teszi. Játéka ettől függetlenül élvezhető, a néző figyelme sem lankad, amikor felbukkan, de hogy ez a koncentrációnak vagy az óriási rutinnak köszönhető inkább, az már más lapra tartozik. Crowe sokkal nehezebb helyzetben volt kollégájánál. Szerepének alapötlete zseniális: a kiégett, cinikus, bárkit beáldozó elhízott főnök, aki a legjobban akkor háborodik fel, ha személyesen is egy akció helyszínére kell utazni, miután elgondolása szerint zabálás közben egy számítógép elől irányítani az igazi meló, nem a porban lövöldözve verejtékezni. Crowe alakítása sajnos ki is merül az alap megmutatásában, de ez nem az ő hibája: ennyi volt megírva számára, s jelenetek nélkül még a legnagyobb színészek sem tudják megmutatni, mennyire zseniálisak. Aki mindent visz, az Marc Strong. Fentebb már említettük a keresztapás hasonlatot, amely az általa formált karakter minden részletére igaz. Halkan, udvariasan, de félelmetesen keveri a lapokat a háttérben, egyetlen mosolyától megfagy mindenkiben a vér, s miközben makulátlan öltönyéről láthatatlan porszemet pöccint le, mindenki érzi, hogy ugyanilyen hanyag eleganciával lövet fejbe mindenkit, aki az útját keresztezi. Hogy a kép teljes legyen, még külsejéről is Andy García juthat eszünkbe a Godfather harmadik részéből.

Scott és forgatókönyvírója túlbonyolították a sztorit, időnként annyira belevesztek a részletekbe, hogy alig találtak kiutat a káoszból. Szerencsére a színészek játéka újra és újra kihúzta a sárból a kátyúba ragadt szekeret, ám ha valaki három nappal a film után már nem tudja felidézni a részleteket, az ne magára vessen. Markáns véleményt se várjunk, Scott nem ítélkezik sem az elbaltázott módszerek, sem más felett. Bemutat egy akciópapírba csomagolt történetet, de óvatosan elkerül minden olyan lehetőséget, amely esetleg állásfoglalást is tartalmazna.

Bár a film alapvetően az amerikai hírszerzés tökösségéről, illetve töketlenkedéséről szól, mondanivalóját és aktualitását tekintve az európaiak sokkal értőbb szemmel nézik, mint az USA közönsége. Emiatt még bosszantóbbak a hiányosságok, amelyek azonnal lebuktatják magukat. Akciófilmnek kevés, drámának még kevesebb. Langyos mozi, pedig óriási lehetőségek rejlenek benne. DiCaprio szurkolóinak kötelező, s végig is nézhető, de mély nyomokat nem hagy bennünk. Néha becsúszik az ilyen.