Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jótékonysági koncert a Magyar Szívsebészeti Alapítvány javára

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. szeptember 7. 11:57

A Magyar Szívsebészeti Alapítvány javára rendezett jótékonysági koncertet a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szeptember 4-én, kedden, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban.

1599192592
A kulturális rendezvényt az első demokratikusan megválasztott magyar kormány miniszterelnökének felesége, Antall Józsefné és gróf Nyáry Éva festőművész, Emeritus Nagyperjel is megtisztelte.

1599192593
A megnyitón dr. Pellek Sándor orvos alezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szív-, Ér- és Mellkassebészeti Osztály mellkassebészeti részlegének vezető főorvosa, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend magyarországi nagyperjele elmondta: a közös kulturális rendezvény lényege egy olyan alapítvány támogatása, amely a világon a legmagasabb halálozással járó kardiovaszkuláris betegségekkel veszi fel a harcot. „A Honvédkórház parancsnoka, Kun Szabó István vezérőrnagy azonnal a kezdeményezés mellé állt, és ennek eredményeképp jött létre az úttörőnek számító kulturális megállapodás a két szervezet között. Emellett a lovagrend célja, hogy olyan archaikus emberi értékekkel járuljon hozzá a kezdeményezéshez és mutasson példát az ifjúságnak, mint a becsületesség, a hűség, a jótékonyság, a szolgálat és az udvariasság."

1599192593
Ezt követően dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke fejezte ki örömét annak kapcsán, hogy a jótékonysági gálaesttel lehetőség nyílt a Magyar Szívsebész Társaság nemes céljainak támogatására.

1599192593
Végezetül dr. Szolnoky Jenő osztályvezető főorvos a Magyar Szívsebészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette az alapítvány legfőbb célkitűzését, miszerint: az alapítvány legfőbb célja, hogy fiatal szívsebészeket kiemelkedő szakmai presztízzsel rendelkező szívsebészeti központokba küldjenek tanulni, akik a későbbiekben egy magasabb szintű tudással felvértezve tudnak munkálkodni a magyar szívsebészet fejlődésén.

1599192593
Ezt követően először a Király Miklós nevével fémjelzett Suzuki Gyermek Zenekar, majd a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaiból álló, virtuóz Harsona Kvartett és a Grassalkovich Vonósnégyes szórakoztatta a közönséget. Dr. Pellek Sándor nagyperjel, az együttműködő szervezetek és a művészek munkáját az alkalomra készített, egyedi Nagyperjeli Éremmel köszönte meg.

1599192593
Fotó: Rácz Tünde