Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Jól éreztem itt magam”

Szöveg: Révész Béla |  2018. szeptember 7. 13:42

Állománygyűlésen köszöntek el Móró Lajostól, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatójától kollégái Budapesten, szeptember 7-én. Az eseményen beszédet mondott dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter is.

1599192724
Móró Lajos nyolc esztendőn át volt a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) vezérigazgatója. Az idén huszonöt éves fennállását ünneplő cég vezetője a jövőben új területen kamatoztatja tapasztalatait, utódja dr. Trembeczki László lett. A Honvédelmi Minisztérium vezetése és a HM EI Zrt. munkatársai szeptember 7-én állománygyűlésen köszöntek el Móró Lajostól. Az eseményen, amelyen részt vett többek között Szabó István honvédelmi ügyekért felelős államtitkár, Sulyok János védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár és Simon Attila dandártábornok, kabinetfőnök is, dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntötte a volt vezérigazgatót.

A miniszter a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréseként emléktárgyat adományozott Móró Lajosnak. Beszédében rámutatott: a hivatalos indoklás a volt vezérigazgató esetében teljesen helytálló kifejezés. „Huszonöt esztendős a HM EI Zrt., s ennek az időnek a harmadában Móró Lajos vezette az intézményt. Segítette a Magyar Honvédség működését, biztosította katonáink eredményességét, fejlesztette a kutatásokat és az innovációt. Elismerés és köszönet lelkiismeretes munkájáért" – mondta dr. Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a cég élén Móró Lajos számtalan kihívással találta szembe magát, de minden feladatát maradéktalanul teljesítette, legyen szó akár a 2013-as árvíz idején végzett munkájáról, a katonai objektumok őrzés-védelméről vagy a pilóta nélküli repülők fejlesztéséről.

1599192725
A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a HM EI Zrt. volt vezetője mellett a cég valamennyi munkatársának, egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben változatlan a cél: a katonai szervezetek és alakulatok működésének zökkenőmentes biztosítása. „A HM EI Zrt-nek folytatnia kell azt a sikeres munkát, amely a Magyar Honvédség érdekeit szolgálja. Azért működik, hogy a katonáknak a lehető legjobb körülményeket teremtse meg az eredményes szolgálathoz. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program révén óriási lehetőség előtt állunk, hiszen mind az erkölcsi, mind az anyagi támogatás biztosított a fejlesztésekhez. Maradéktalanul élnünk kell vele" – fejezte be beszédét dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Móró Lajos válaszbeszédében elmondta: nehéz időszakban kezdte meg a munkát nyolc évvel ezelőtt a HM EI Zrt.-nél. A legfőbb elvárás az volt felé, hogy a cégen belül kialakítson egy egészséges vállalkozói szellemet, miközben megfeleljen a Magyar Honvédség és a tárca elvárásainak, s valós értéket teremtsen a katonáknak. Kiemelte: a cég, ahol mára mintegy 4500 ember dolgozik, folyamatosan fejlődött és fejlődik, s 2017-ben olyan profitot sikerült termelnie, amilyet egyszer sem fennállásának történetében. „Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, stabil gazdálkodásra és képzett, az adott feladatot maradéktalanul ellátó szakemberekre van szükség. Ez a cég mindkettővel rendelkezik" – mondta Móró Lajos.

1599192725
A volt vezérigazgató megköszönte a tárca együttműködő támogatását, a cég vezetőinek és alkalmazottainak pozitív, rugalmas hozzáállását és kiváló munkáját. „Egy vezető teljesítménye elsősorban a beosztottak teljesítményétől függ. Itt olyan beosztottak dolgoznak, akikre mindig büszke leszek. Jól éreztem itt magam. Kívánok önöknek olyan körülményeket és jó légkört a munkavégzéshez, amelyek lehetővé teszik, hogy hasonlóan jól érezzék magukat" – mondta Móró Lajos.

A HM EI Zrt. nevében dr. Maróth Gáspár, a cég igazgatóságának elnöke, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért felelős kormánybiztos köszönt el a volt vezérigazgatótól.

Fotó: Dévényi Veronika