Katonai emlékek a Balaton partján (1. rész)

Igaz ugyan, hogy az Öreg-tó Tatán található, de valójában a Balatont nevezhetnénk „öregnek" – vagy inkább még jobban illene rá a „matuzsálem" kifejezés. Legnagyobb állóvizünk ugyanis tizenötezer évesnél is idősebb, éppen ezért partján a régészek már a bronzkorból fennmaradt szórványleleteket – például nyílhegyeket, lándzsacsúcsokat, hogy a fegyvereknél maradjunk – is találtak.  Persze nyilván őskori hadviselésről nemigen beszélhetünk, úgyhogy hajtsunk végre nagyobb időugrást egészen időszámításunk előtt 12-ig. Máris láthatjuk, amint a zárt alakzatban haladó római légiók először érkeznek meg a mai Dunántúl területére.

A térség természetesen Pannónia tartomány részét képezi, és a rómaiak eléggé korán felismerték a Lacus Pelso (azaz a Balaton) gazdasági értékét is. Aggodalomra semmi ok: azért a balatoni kolóniák lakói között szép számmal találhatunk katonákat, és veteránokat is. Erődítmények mellett a korszak legjelentősebb fejlesztéseit (például fürdők, vízvezetékrendszer, úthálózat) emlékeit is megtalálhatjuk a „magyar tenger" körül. Nomen est omen, elég csak példának okáért a több északi-parti település Római út/utca elnevezéseire gondolni.

Négyszáz évvel később Pannónia a gazdagság szimbóluma, még akkor is, ha a tóra nézve kevéssé hízelgő legenda szerint Néró császár épp pont a Balatont találta legalkalmasabbnak arra nézve, hogy saját nagynénjét, Domitia Lepidát vízbe fojtassa. Tény viszont, hogy az egykori Balácia római villagazdaság emlékeit, a római kori régészeti park a Villa Romana Baláca őrzi, míg Hévíz-Egregyen eredeti helyén látható egy a 4. században, – II. Constantinus császár korában – elhunyt római katona sírja. A sír régészeti értékét növeli, hogy annak 1925-ös feltárásakor mind a sírt, mind a csontvázat teljes épségben sikerült megmenteni. A késő római téglasírként is emlegetett történelmi emlék egy boltozatos, téglából, oltatlan mésszel készült sír, amely földmunkák során, véletlenül került elő. (folytatjuk)