Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a huszonhetedik Katonai Képzőművészeti Tábor Balatonakarattyán

Szöveg: Kresz Fruzsina |  2018. szeptember 9. 18:08

Idén is az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) ad otthont a több évtizedes múltra visszatekintő, szeptember 4-én megkezdődött Katonai Képzőművészeti Alkotótábornak.

1599192770
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) szervezte alkotótáborban tíz katonai szervezettől, illetve Csehországból is érkeztek résztvevők. Huszonnyolc aktív és nyugállományú amatőr alkotóművész mutathatja majd meg tehetségét és képezheti tovább magát a 10 nap alatt.

1599192771
A 170 éves a Magyar Honvédség rendezvénysorozat részét képező idei alkotótábort Aulechla József ezredes, az MH BHD Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. Beszédében megemlékezett az első, 1972-ben Egerváron megrendezett képzőművészeti alkotótáborról is Az elképzelés és a szándék azóta is töretlen. A szervezők olyan katonákat, illetve honvédségi dolgozókat szólítanak meg, akik tehetségesek valamely művészeti ágban és szeretnék ezt megmutatni, fejleszteni és képezni saját magukat. „Az alkotás, a művészet, a tanulás és az önfejlesztés most a legfontosabb" – tette hozzá.

1599192771
A megnyitón Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka is nagy örömmel köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, megtiszteltetés számukra, hogy immáron harmadik alkalommal adhatnak otthon ennek a tábornak. Azt is hozzátette, titkon reméli, hogy idén is felajánlanak az alkotók néhány szép festményt számukra. Az eddig kapottakat is nagy becsben tartják és ki is van állítva az üdülőben.

Végül Breznay András festőművész – a tábor vezető tanára – szólt a résztvevőkhöz: „Nem lesz könnyű ez a 10 nap, de legyen önfeledt. Harcra fel!" Az elsajátítható új technika és a 10 nap lefolyási rendjének ismertetése után jókívánságait fejezte ki az alkotóknak.

1599192771
Fotó: Gémes Ildikó őrnagy